Fertőző-e a pénz és a kulcscsomó?

A koronavírus-fertőzés megelőzése érdekében érdemes rendszeresen lefertőtleníteni a gyakran használt tárgyakat, felületeket. De vajon vonatkozik ez a kulcsunkra, pénztárcánkra vagy az abban lévő pénzre is?

A mostani járványos időszakban nem szívesen hagyjuk el otthonunkat, ám amikor mégis muszáj, a többség elgondolkodik azon, hogy vajon mindent megfelelően fertőtlenített-e hazaérkezés után. Dr. Stephen Berger, a Global Infectious Diseases and Epidemiology Network nevű szervezet társalapítója a WebMD-nek nyilatkozva elmondta, hogy baktériumok, vírusok, gombák és egyéb kórokozók láthatatlan ingoványa vesz minket körül mindennap. Ezek az apró lények tényleg mindenütt ott vannak - a könyvespolctól a karóránkon át a szemüvegünkig. Többségük ugyanakkor veszélytelen ránk nézve. Ezért nem is indokolt, hogy hazatérés után az összes holminkat úgy sikáljuk át, mintha a tárgyak mindegyike biológiai veszélyt hordozna.

koronavírus, COVID-19, fertőtlenítés
Kulcsaink helyett elsősorban kezeinket kell inkább rendszeresen megtisztítani. Fotó: Getty Images

Igaz viszont, hogy a koronavírust és a járványhelyzetet komolyan kell venni. Ennek értelmében Berger meglátása szerint is egy dolgot kell nagyon alaposan és rendszeresen megmosnunk: a kezünket. Emellett, mint arról korábban írtunk , az egészségügyi hatóságok okostelefonjaink rendszeres fertőtlenítésének fontosságát is kiemelik. De mi a helyzet a pénzzel és a kulcsokkal?

Berger elmondása szerint több kutató is bizonyította, hogy sokféle baktérium és egyéb kórokozó képes a papírpénzen tovább élni. Egy új kutatás szerint pedig az euróövezet pamutszállal készült bankjegyei különösen veszélyeztetettek. A 75 százalékos réztartalmú érmék viszont már kevésbé. A szakember rámutatott ugyanakkor, hogy senkinek sem kell a pénzt kidobnia vagy tisztítószerbe áztatnia, ahogy kulcsainkat sem szükséges fertőtlenítővel lefújnunk. A megoldás az óvatosság és a higiéniára való odafigyelés.

Hogyan ápoljuk kezünket, hogy bőrünket ne szárítsa ki túlzottan a gyakori szappanos kézmosás? Részletek itt.

Az előbbi alatt azt érti, hogy tegyünk meg mindent a betegség elkerüléséért: hordjunk maszkot és tartsunk távolságot másoktól. Utóbbi alatt pedig alapos és rendszeres kézmosást, amihez nem szükséges drága szereket vennünk, mivel az egyszerű szappanos víz is tökéletesen megteszi.

Forrás: webmd.com

"...nagyon érdekes látni, hogy hirtelen mennyire megnőtt a bizalom a tudósok iránt, hogy majd ők megértik a betegséget, és kifejlesztik rá a védőoltást, miközben egy-két évtizede indult meg a tudományellenes mozgolódás. Éppen ezért most nagy kérdés, hogy vissza tudja-e billenteni az egyensúlyt, hogy most hirtelen mindenki varázslónak gondolja a kutatókat." Vargha Dórával, a University of Exeter járványtörténetet oktató adjunktusával készített interjút az nlc.hu - a cikket ide kattintva olvashatja el teljes egészében.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.