Fertőzések a bőrön: hogyan kezelhető?

Segíti a szövetek regenerációját és a bakteriális bőrfertőzések kezelését egy új eljárás, amelyet kanadai kutatók dolgoztak ki.

A bakteriális eredetű bőrfertőzések kezelésében is fontos szerepe lehet a kanadai Calgary Egyetem munkatársainak friss felfedezése – írja a MedicalXpress. A kutatók azonosították a fehérvérsejtek azon csoportját, amelyek segítik a szövetek regenerációját és a bakteriális fertőzések leküzdését.

Fontos szerep jut a monocitáknak

Az eddigi tudományos álláspont szerint a fehérvérsejtek két csoportja, a neutrofilek és a monociták együtt távolítják el a baktériumokat a bőr felszínéről. Ezek a sejtek az immunrendszer első védelmi vonalaként működnek testünkben, bekebelezik a kórokozókat és ellenanyagot termelnek. Az új kutatás azonban feltárja, hogy a monociták önmagukban is képesek elősegíteni a sebek gyorsabb gyógyulását. A monociták segítik a gyógyulási folyamatot azáltal, hogy szabályozzák a leptinszintet és a vérerek tágulását a sebgyógyulás során. Emellett a ghrelin nevű hormon termelődését is serkentik, amely szintúgy elősegíti a sebek hatékonyabb regenerációját.

sebkezelés, sebgyógyulás, monociták
A monociták önmagukban is képesek elősegíteni a sebek gyorsabb gyógyulását. Fotó: Getty Images

A ghrelint a gyomor termeli, amikor éhesek vagyunk, a leptin pedig – amely szintén egy hormon – a zsírsejtekben termelődik, miután elfogyasztottuk az ételt. A két hormon egyensúlyát régóta kritikus fontosságúnak tartották az anyagcsere és a táplálkozás szempontjából. Eddig azonban kevés kutatási eredmény igazolta azt, hogy a szövetek helyreállításában és az immunreakciókban is kiemelt szerepük lenne. 

Állatkísérletek segítségével is megfigyelték, ahogy a fehérvérsejtek felveszik a harcot a Staphylococcus aureus (S. aureus) baktériumokkal. Az S. aureus egy kórokozó, amely az egészséges bőrlfelületen is megtalálható, de hozzájárulhat bizonyos bőrbetegségek kialakulásához, de akár tüdőgyulladás kialakulásához is hozzájárulhat. A baktérium fertőzésekor a szervezet neutrofileket és monocitákat termel. A neutrofilek megtisztítják az érintett területet a baktériumoktól, míg a monociták segítik a szövetek helyreállítását. A kutatók azt is megfigyelték, hogy a monociták hiányában lassabb a gyógyulás és látványosabb a hegesedés is. 

Az egyetem munkatársai szerint a tanulmány rávilágít a monociták kiemelt szerepére a sebgyógyulásban. Ez paradigmaváltást jelenthet a sebgyógyításban és hozzájárulhat ahhoz, hogy az immunológiában és mikrobiológiában nagyobb szerep jusson a metabolikus hormonoknak, például a ghrelinnek és leptinnek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!