Denevérürülék volt a füves cigiben – ketten is meghaltak

Műtrágyaként használták a denevérürüléket, ez okozta a bajt.

Két férfi is meghalt egy ritka, gombás tüdőfertőzésben New York államban. A vizsgálatok szerint a megbetegedést denevérürülék okozta, amelyet műtrágyaként használtak a kannabisz házi termesztése során – írta meg a Live Science.

denevér
A denevér guánójával trágyázták a kannabiszt. Fotó: Getty Images

Spórákat lélegeztek be

A marihuánát maguknak termesztette az 59 és 64 éves rochesteri férfi. Miután azonban a belélegezték a guanóból származó Histoplasma capsulatum néven ismert gomba spóráit, hisztoplazmózis alakult ki náluk. 

Ilyenkor a tüdőben a H. capsulatum spórái élesztővé alakulnak, ami a véráramon keresztül a test más részeire is átterjedhet.A H. capsulatum fertőzésnek kitett embereknek mindössze 1 százaléka érzékel tüneteket, ha viszont valaki kórházba kerül, nagyobb a baj, ilyenkor ugyanis a betegek 5–7 százaléka már nem éli túl a fertőzést. Ebben az esetben is így történt: bár a két férfit kórházba szállították és gombaölő gyógyszerrel kezelték, mindketten belehaltak a fertőzésbe.

A kezelőorvosaik elmondása szerint, tekintettel a kannabisz közelmúltbeli legalizálására és az otthoni termesztés várható növekedésére az államban, fontos felhívni a közvélemény figyelmét a guanó műtrágyaként való felhasználásának lehetséges kockázataira. A CDC szerint az is növelheti a H. capsulatumnak való kitettség esélyét, ha valaki maszk nélkül takarít csirkeólat vagy barlangokban járkál.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, de átmeneti vékonyodások, szakadozások főleg keleten, északkeleten lehetnek a felhőzetben. Elszórtan továbbra is előfordulhat csepergés, kis mennyiségű eső. Az északi, északkeleti szelet a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten időnként élénk, erős lökések kísérik.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 8 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északkeleti tájakon pár fokkal hidegebb is lehet. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!