Utazási lázban égnek a magyarok

Akár az szja-visszatérítés az oka, akár nem, tény, hogy rengeteg magyar tervez utazást a közeljövőben. A legnépszerűbb úti célok között ott van a török Riviéra, Spanyolország és Görögország is.

Hatalmas, a járvány előtti nyárnál is nagyobb az érdeklődés az utazások iránt, bár azt nem tudni, hogy ebben mekkora szerepe van a gyermeket nevelő szülőknek elutalt szja-visszatérítésnek – írja a vg.hu , amely több utazási irodát is megkeresett a témában.

Utazási lázban égnek a magyarok. A fotó illusztráció, forrás: Getty Images

Az IBUSZ hálózati és marketingigazgatója, Termes Nóra például azt mondta, december óta intenzív érdeklődést tapasztalnak, de arról nincs információjuk, milyen forrásból utaznak az ügyfeleik. Annyit viszont megállapítottak, hogy sok gyermekes család tervezi a nyaralást .

Már nem félünk (annyira) a vírustól

Termes Nóra szerint csökkent a koronavírussal szembeni félelem is. Az ügyfelek már nem a járványhelyzetről, a napi fertőzöttek számáról érdeklődnek, hanem a korlátozásokról, az oltás vagy a teszt szabályairól. Kiemelte továbbá, hogy idén a török Riviéra a sláger, de a görög szigeteket is sokan keresik. Sőt, az elmúlt két év csendje után újra nagy az érdeklődés Spanyolország iránt.

A Kartago Toursnál azt írták, hogy hatalmas az érdeklődés, ám nem biztos, hogy ennek az szja-visszatérítés, vagy csak az szja-visszatérítés az oka. A cég úgy vélekedik, közrejátszik ebben, hogy túl vagyunk két év bezártságon és talán a koronavíruson is, egyre jobban oldják a járványügyi korlátozásokat. Ilyenkor, a jó idő beköszöntével általában amúgy is élénkülés kezdődik, de az előfoglalási számaik is rendkívül jól alakultak, szögezték le. Az ő tapasztalataik alapján egyébként a legnépszerűbb úti célok Törökország, Egyiptom, Tunézia és Görögország.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén napközben vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol többnyire napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a gomolyok időszakosan jobban összeállhatnak. Kisebb eső, zápor főképp a délnyugati határ mentén előfordulhat, másutt kicsi a csapadék esélye. Erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet.Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.