"Most 60 az új 30"

70 év felettiek árulták el fittségük titkát. Egy 87 éves teniszezőnő, egy hetvenes éveiben járó triatlonozó és egy majdnem 90 éves ejtőernyős is megszólal.

Dominique Afacan és Helen Catchcart olyan emberekkel készített interjút , akik 70 éves koruk felett is meg tudták őrizni fittségüket. A szerzőpáros arra volt kíváncsi, hogyan lehetséges ez, mi a titok. Jöjjön néhány idézet a leginspirálóbb gondolatok közül!

Több mint hét évtizednyi tenisz

80 évesen sem késő ezt elkezdeni - részletek itt!

Muffie Grieve 87 éves, több mint hét évtizede teniszezik. Elmondása szerint sosem érdekelte az idő múlása, ahogyan azok a problémák sem, amiken nem tud változtatni. Elmondása szerint egyébként nem is agyal a gondokon, pozitív életszemlélettel tekint mindenre és odafigyel magára. "Az öregedés részben a génektől függ, de én például ügyelek arra, mit eszem - szerencsére az édességeket nem szeretem. Ezen kívül sokat mozgok. A tenisz mellett a golf, a sok gyaloglás és a pilates segít abban, hogy a kilencvenhez közeledve is aktív életet éljek" - árulta el.

Pozitív életszemléletű a 74 éves Ken Pardey is, aki lassan 20 éve nyugdíjas. 55 évesen azt gondolta, ő is úgy fog megöregedni, mint a szülei, akik nyugdíjba vonulásuk után nem nagyon csináltak semmit. Ő viszont nem bírta az unalmat . 70 évesen tanult meg lovagolni és lánya biztatására belevágott a triatlonozásba is. "Megváltoztatott, amikor apa lettem, manapság pedig az unokáimmal folytatódik a változás - ők is gondoskodnak arról, hogy aktív maradjak. Nem igazán érzem magam felnőttnek, de igazság szerint nem is akarok az lenni" - mondta.

sport, spoortolás, testmozgás, fittség, idősek, 70 felett
Nem a kor számít, hanem a testmozgás élvezete. Fotó: iStock

A szellemi frissesség is kulcsfontosságú

Rita Gilmore 87 éves. Vőlegénye halála óta egyedül vezeti azt az éttermet, amire együtt vágytak. Az étteremben lévő 16 lépcsőt ötpercenként megjárja le-föl, ezzel tartja fitten magát. Szellemi frissességéről a vendégekkel és fiatalabb barátaival folytatott párbeszédek gondoskodnak, valamint az, hogy ő még mindig papíron számolja ki a számlák végösszegét. Rita emellett halad a korral: imád fodrászhoz járni, minden nap sminkel, és nemrég egy helyi bolt modellje lett.

A 73 esztendős Ellery McGowan kiváló nyíltvízi úszó, számos világbajnoki címet nyert, és manapság is rendszeresen szeli a hullámokat. Emellett jár pilatesre, spinningre, gyrotonic-ra, és heti rendszerességgel erősíti a core izmait is. Szellemi frissességét a tanításnak köszönheti. Emellett mindig újabb és újabb terveket sző: szeretne valamikor az Antarktisznál úszni, és szívesen kipróbálná az online randevúzást is.

80. születésnap 80 ejtőernyős ugrással

Pat (87) és Alicia Moorehead (72) számos ejtőernyős világrekord büszke és boldog birtokosai. Így talán nem is olyan meglepő, hogy Pat egy, a szenvedélyéhez kapcsolódó igazi különlegességgel ünnepelte meg 80. születésnapját. "80 ejtőernyős ugrással ünnepeltem. Hat órán belül meg is volt, 4 és fél percenként ugrottam. Ezzel megdöntöttem a világcsúcsot" - mesélte. Azt is elárulta, hogy ha 37 éves korában (az első ejtőernyős ugrása után) azt mondják neki, hogy ez lesz a hobbija , amit még 50 év múlva is imádni fog, csak nevetett volna. "Akkoriban nem is gondoltam volna, hogy bárki is élhet eddig. Most pedig a 60 az új 30" - tette hozzá.

Forrás: dailymail.co.uk

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!