Új rákgyógyszerek jönnek magyar egyetemekről
A rákos betegek hatékonyabb, kevesebb mellékhatással járó célzott terápiás kezelését tehetik lehetővé a kezelendő tumor típusa szerint változtatható komponensű vegyületek, amelyeket az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), a Semmelweis Egyetem Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézete és a ComInnex Kutatás-Fejlesztési Zrt. munkatársaiból álló kutatócsoport állít elő.
Karkötő, mely segíti a betegségek felismerését
Diabétesz és egyéb betegségek diagnosztizálását segítő, karon hordható izzadságelemző készüléket fejlesztettek ki amerikai kutatók. A készülék begyűjti az izzadságot, elemzi, majd okostelefonon keresztül továbbítja az eredményeket egy szerverre a további analízis és a diagnózis felállítása céljából.
Milyen emberek voltak a honfoglalók?
A honfoglaló magyarokról a korábbi leírások alapján úgy tudtuk, hogy apró termetű, zömök, külsejüket tekintve ázsiai jellegzetességeket hordozó emberek lehettek. A legfrissebb vizsgálatok kiderítették, hogy nem sokban tértek el az itt lakó egyéb népcsoportoktól, amelyekkel ráadásul gyorsan keveredni kezdtek.
A lassú evés előnyei
Számos fórumon buzdítják arra a embereket, hogy alaposan rágják meg az ételt. Az Ayurvéda elvei szerint például a lassú és alapos rágás a jó emésztés előfeltétele, mert segít elkülöníteni az étel emészthetetlen, illetve hasznos részeit. De vajon az is igaz, hogy az evés sebessége hatással van az elégetett kalóriák számára?
Hihetetlen, a csókolózásnak is van tudománya
A philematológia természetesen nem azt vizsgálja vagy tanítja, hogyan kell csókolózni, hanem a csókolózás élettani hatásait igyekszik feltárni. Biztos, hogy egy sor biokémiai folyamatot elindít az emberben, amelyről egyelőre nem tudunk túl sokat.
Fejben dől el a rákműtét szövődménye?
A beteg műtét előtti mentális egészsége befolyásolhatja az operáció következményeit. Erre a következtetésre jutottak azok az urológusok, akik húgyhólyag-eltávolító (radikális cystectomia) műtéteket hajtottak végre a lokálisan előrehaladott hólyagrák kezelése érdekében.
Milyen betegségeket gyógyított meg Jézus?
Jézus - a Biblia beszámolója szerint - számtalan embert gyógyított meg, méghozzá súlyos vagy (akkoriban mindenképpen) gyógyíthatatlan kórban szenvedőket. A leírt események egy része nyilvánvalóan csodákról szól, de vajon valós orvosi teljesítményeket is megőrzött a szentírás?
Bizonyíték a mini agyak létezésére
Brit kutatók "mini agyak" rejtett hálózatának létezésére találtak bizonyítékot, felfedezésük pedig alapjaiban változtathatja meg a tudomány álláspontját, hogy miként sugárzik át a fájdalom a testünkön. Mindennek gyógyszerfejlesztési szempontból is bőven lehet jelentősége.
Veszélyes mikrobákat hoz a szaharai szél
Nagy mennyiségű veszélyes mikrobával hintik be az Alpokat a szaharai homokot és port szállító szelek - figyelmeztetnek osztrák és olasz kutatók. A szakemberek szerint az Afrika legnagyobb sivatagjából érkező porrészecskék nagyobb kockázatot jelentenek, mint eddig gondolták, mivel valószínűleg nagy mennyiségű ártalmas gombát és baktériumot hoznak magukkal.
Nagy lehetőség: belenyúlhatnak a sejtek működésébe
A sejtek működésének is megvan a maga logikája. Ezt felismerve úgy lehet manipulálni őket generációról generációra, hogy végül hatékony eszközként használhatjuk például a ráksejtek megkeresésében és elpusztításában. A "genetikai áramkörök" új utat nyithatnak a gyógyításban.
Túlnyomóan borult idő valószínű, az ország északkeleti, keleti részein viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben. A Délnyugat-Dunántúlon és a Dél-Alföldön több helyen várható csapadék. Az esőt nyugat felől síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel. Estig nagyrészt vékony hólepel, a Dunántúl magasabban fekvő részein néhány centiméteres hóréteg is kialakulhat. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, amit főként északkeleten, keleten kísérnek olykor erős lökések.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2, +3 fok valószínű, de az északkeleti, kevésbé felhős tájakon ennél pár fokkal hidegebb is lehet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.