Mi történne, ha legalizálnák a marihuánát?

Csökkent a bűnözés az Egyesült Államok olyan államaiban, ahol legalizálták a marihuánát - többen kerültek azonban kórházba a szer túladagolása miatt, illetve termesztése is komoly környezeti terhet jelent.

Az Egyesült Államok azon államaiban, ahol legalizálták a marihuánát, javult a közbiztonság, nőttek az adóbevételek, csökkent a bűnüldözésre fordított költség, biztonságosabbak lettek az autópályák. A helyi szabályozás néhány államban megengedi, hogy a marihuánát boltokban is árusíthassák, itt azonban az ellenőrzés hiánya problémát jelent, sok esetben ugyanis nem tudni, hogy mi van a fűben, amelyet nagy tételben árusítanak. Az Index összegyűjtötte, hogy az Államokban mi változott, mióta legalizálták a marihuánát.

Első alkalommal hagyta jóvá az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet egy marihuánaalapú készítmény gyógyszerigénylését Magyarországon. Egyelőre azonban kevés orvos áll a több országban is bizonyított gyógyszer mögé. Erről bővebben az alábbi cikkünkben írtunk!

Kevesebb bűncselekmény

A Drug Policy Alliance jelentése szerint a marihuána legalizálása nem járt komolyabb népegészségügyi következményekkel az érintett államokban, hosszú távú hatásokról ezért nem lehet még beszélni. Az államoknak azonban némi adóbevételt jelentett a forgalomba került készítmény: 129 milliót Coloradóban, míg 220 milliót Washingtonban. A marihuána termesztésével, birtoklásával és forgalmazásával kapcsolatos letartóztatások száma minden államban visszaesett, mióta a felnőttek szabadon vásárolhatnak belőle, ez pedig további megtakarítást jelent az igazságszolgáltatásnak. Összességében kevesebb lett a bűncselekmény is azokban az államokban, ahol legalizáltak: 12-ről 4 százalékra csökkent a lopások és betörések aránya, illetve a rablások és gyilkosságok aránya is lecsökkent. Ezt támasztja alá az a 2014-es tanulmány is, amely szerint az alkohol marihuánára cserélése némileg csökkentheti az erőszakos bűncselekmények számát.

A marihuánatermesztés nem túl környezetbarát
A marihuána termesztése nem túl környezetbarát

Több vizsgálatot is végeztek annak kapcsán, hogy az alkoholfogyasztást milyen módon befolyásolja a marihuána legálissá válása. Elemzésük vegyes eredményt hozott. A fogyasztási mutatókból az is kiolvasható, hogy aki marihuánát fogyaszt, kevesebbet iszik, de az is, hogy aki iszik, könnyebben kedvet kap egy kis fűhöz. A legalizáció után azonban az alkoholfogyasztás csökkent: a társadalmi költségeket illetően pedig ez is pozitív, hiszen az alkoholbetegségek kezelése jóval drágább, mint a rendszeres marihuánafogyasztás miatt kialakuló gondok.

Több túladagolás, nagyobb környezeti terhelés

Vannak azonban negatív statisztikai adatok is a legalizációt követően. Több fiatalkorú került például sürgősségi osztályra marihuánafogyasztás miatt, mint előtte. Szerencsére itt a legalizáció után sem beszélhetünk magas esetszámról, 2013-ban 25 ilyen esetet jegyeztek föl, 2015-ben pedig 47-et. Ez a statisztika az ötmilliós Coloradóra vonatkozik, és a túladagolásból fakadó rosszullét egyik esetben sem járt sem halálesettel, sem maradandó károsodással.

Emellett a fűtermesztés okozta környezeti terhelésről sem szabad megfeledkezni: a marihuánatermelésnek ugyanis óriási az ökológiai lábnyoma , mivel az ültetvénynek rengeteg vízre van szüksége. Egy marihuánacserje naponta akár 23 liter vizet is felszív - egy szőlőtőke ezzel szemben 13-mal is beéri. Emellett a kényes növény páraelszívókat, öntözőket és légkondicionálókat is igényel, ami jelentős mennyiségű áramot kíván. Egy 2012-es tanulmány szerint a kaliforniai áram 3 százaléka beltérben nevelt marihuánacserjék növelésére megy el, ami a légkörbe bocsátott szén-dioxid mennyisége miatt is problémás.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.