Vírusölő üléshuzatot tesztelnek

A fény hatására aktiválódik egy anyag a szövetben, ami elpusztítja a kórokozókat, például a koronavírust is.

A baktériumokat a szövetből 99,9 százalékban megsemmisíteni képes technológiát fejlesztett ki egy francia vállalat. A koronavírus ellen is hatékony huzatot a párizsi és a lyoni tömegközlekedési járműveken tesztelik - írta kedden a Le Figaro című francia napilap. Az újság emlékeztetett arra, hogy sokan a tömegközlekedési eszközöket tekintik a fertőzés legfőbb helyszínének, ezért a tömegközlekedési vállalatok minden eszközzel (járatsűrítéssel, fertőtlenítéssel) próbálják szavatolni a higiéniát az utasok számára. Lyonban és a Párizs körüli Ile-de-France régióban például egy olyan huzatot tesztelnek jelenleg az üléseken, amely 99,9 százalékosan megsemmisíti a baktériumokat és vírusokat, beleértve a koronavírust is. Legalábbis ezt állítja a Trajet-Aude elnevezésű vállalkozás, amely az antibakteriális szövetet kifejlesztette.

A szövetet titán-dioxidba mártják, az érc pedig a napfény vagy művilágítás hatására aktiválódik és megsemmisíti a szövetre kerülő molekulákat. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images
A szövetet titán-dioxidba mártják, az érc pedig a napfény vagy művilágítás hatására aktiválódik, és megsemmisíti a szövetre kerülő molekulákat. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images

A kulcsszó: fotokatalízis

"Öt évvel ezelőtt fejeztük be a szövet fejlesztését, eredetileg egy öntisztító terméket akartunk létrehozni" - mondta a közép-franciaországi Lyon közelében található Caluire-et-Cuire településen működő cég képviselője a Le Figarónak. Ehhez a szövetet titán-dioxidba mártják, az érc pedig a napfény vagy művilágítás hatására aktiválódik, és megsemmisíti a szövetre kerülő molekulákat. A folyamat neve fotokatalízis, amelynek hatása a szennyeződésgátlás és antibakteriális tulajdonság elérése, azaz az öntisztítás. "A belső tesztek azt mutatták, hogy 99,9 százalékban megsemmisülnek a vírusok és a baktériumok, az eredményt egy független laboratórium is megerősítette" - hangsúlyozta a cég képviselője.

Már elérhető a vírusölő maszk

A Le Figaro emlékeztetett arra, hogy a koronavírus-járvány kezdetén sokan tartottak attól, hogy különböző anyagú felületek érintésével is fertőzhet a vírus, s bár azóta ezt a lehetőséget több tanulmány is cáfolta, a tömegközlekedésen utazók továbbra is félnek. A FranceInfo hírrádió szerint francia vállatok számos szabadalmat jegyeztettek be a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban. Vírusölő maszkból már több is forgalomba került: az egyszer használatos, eldobható változatot a Bioserenity vállalkozás több kutatóintézettel együtt fejlesztette ki, és keddtől áll az egészségügyi dolgozók rendelkezésére.

A Pfizer vakcinája a vírus terjedését is csökkentheti A gyors tempójú izraeli vakcinációnak köszönhetően a kutatók egyre többet tudnak meg a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltásáról. Többek között, hogy megfékezheti a SARS-CoV-2 vírus terjedését. Részletek!

Egy másik, a Viral Stop elnevezésű vírusölő anyaggal bevont, mosható maszk a gyártó szerint fél órán belül elpusztítja az anyagra kerülő vírusokat. A gyógyszertárakban már kapható maszkot a Proneem biotechnológiai vállalat fejlesztette ki néhány hónap alatt, a technológiai fejlesztés mintegy egymillió euróba került, a cég éves forgalmának negyedét fordította rá. "Több mint négyszáz tesztet végeztünk a koronavírussal és variánsaival" - mondta Nathalie Hagege cégvezető a rádióban. A maszkot három-négy hónapig lehet hordani, s hetente egyszer kell mosni. A decemberben forgalomba hozott termék egyik legfőbb vásárlója a francia sportvilág és az olimpiai bizottság.

Nem minden vírusölő orrspray egyformán hatékony

Népszerűek a vírusölő orrsprayk is, amelyekből többfélét is forgalomba hoztak az elmúlt hónapokban, de a fogyasztóvédelmi szervezetek arra figyelmeztetnek, hogy nem mindegyik egyformán hatékony. "Részletesen meg kell nézni a csatolt dokumentációt: a használati utasítást, a termékhez csatolt tájékoztató dokumentumokat, az európai, nemzetközi és francia normák szerint végzett teszteket, s azt is, hogy ezeket a gyártó független laboratóriumokban végeztette-e el, illetve azt is ellenőrizni kell, hogy a jelenlegi vírussal kapcsolatos hatékonyságot bizonyítják-e ezek a tesztek" - mondta Rémy Reuss fogyasztóvédelmi szakember.

Az elmúlt évszázadban annyi üvegházhatású gáz került a légkörbe, ami a klíma felmelegedése révén Dél-Kínát a denevérek által terjesztett koronavírusok hotspotjává tette. Az ottani erdők ugyanis tökéletes élőhellyé váltak a denevérpopulációk számára, csak idő kérdése volt, hogy mikor bukkan fel egy, az embereket is megfertőző vírus. További részleteket a témáról korábbi cikkünkben olvashat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
plank
Életkorod alapján eddig kellene tudnod tartani a planket – Így teszteld az edzettségi szinted
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +5 °C

Szakadozik, csökken a felhőzet, de a keleti harmadban még délután is számíthatunk erősen felhős tájakra. Reggel, délelőtt keleten néhol előfordulhat szemerkélő eső. Az északias szelet a nyugati határvidéken és északkeleten olykor élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap sem érvényesül fronthatás, továbbra is kedvező az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?