Nem csak a dohányzóknak árt a cigi

A dohányzás káros hatásaival foglalkozó tanulmányokkal már eddig is könyveket lehetett megtölteni. Most azonban a cigaretta újabb veszélyes tulajdonságára derült fény.

Kihívója akadt a szívószálaknak

A cigaretta nem csak addig káros az elszívójára és a környezetére, amíg füstöl. A természetre például eldobált cigicsikkek formájában jelenti a legnagyobb veszélyt.

Bár az utóbbi években több ország is felvette a harcot a környezetszennyezés és a műanyaghulladékok ellen, úgy tűnik, a valódi ellenséget eddig figyelmen kívül hagyták. A legnagyobb gondot ugyanis nem a zacskók és szívószálak jelentik, hanem a szintén műanyagból lévő szűrők, amelyekből évente 4,5 milliárdot dobálnak el világszerte - írja cikkében az Index.

cigaretta, dohányzás, cigicsikk, hamutál, dohányzás káros hatásai
A füstszűrők nem bomlanak le gyorsan, több mint tíz évig is egyben maradhatnak. (Kép: 123rf)

A szűrők eredettörténete

A füstszűrők története az 1950-es évekig nyúlik vissza, amikor a nagy amerikai dohánygyártó cégek elkezdtek kísérletezni a szűrővel ellátott cigarettákkal. Az első problémák már az alapanyag megálmodásánál felmerültek: a gyapjút és a pamutot elég hamar kihúzták a listáról, de a krepp papíros, azbesztes változat sem lett túl sikeres. Végül a cellulóz-acetátot választották a szűrők alapanyagának: a mai napig ezt használják a gyártók.

A fejlesztés célja az volt, hogy az emberek kevésbé aggódjanak a tüdőrák miatt. A kutatók a kátrány kiszűrésére törekedtek, ezt azonban csak laboratóriumi környezetben sikerült megoldani. A dohányosok ugyanis az új szűrőkkel ellátott cigarettákba többször és erősebben szívtak bele, így nem sokat számított a műanyag filter.

Látszatmegoldás

A hatvanas évek közepére aztán feladták a törekvéseket, hogy olyan szűrőt tervezzenek, amely kiszűri a nikotint, a kátrányt és a káros gázokat, de közben megtartja a cigaretta élvezeti hatását (amely pont a nikotin, a kátrány és a káros gázok miatt van). Így már nem is a szűrők hatékonyságára figyeltek, hanem inkább arra, hogy fenntartsák a látszatát, hogy ezzel valóban kevesebb káros anyag jut a dohányzók szervezetébe.

Egy 2010-es tanulmány szerint ezzel csak a tüdőrák leggyakoribb típusa változott: a laphámrák helyett most már az adenokarcinóma fordul elő leginkább. Az Egészségügyi Világszervezet szerint pedig a szűrők miatt vált kevésbé megterhelővé a dohányzás - ezért aztán még könnyebb rászokni.

Mi a nikotinfüggőség? A dohánynövényben található alkaloida, a nikotin a függőség alapvető komponense, amely a cigaretta, illetve más dohányáru egészségkárosító adagban történő használatát eredményezi. A leszokás kezdeti szakaszát a szenvedélybetegségekre jellemző elvonási tünetek kísérik, ezért lép ki a nikotinfüggőség a "rossz szokás" kategóriából. Részletek itt!

Veszélyes hulladék

A közhiedelemmel ellentétben a cellulóz-acetátból készült szűrők nem bomlanak le gyorsan, sőt akár több mint 10 évig egyben maradhatnak. A dohánytermékből korábban kiszűrt anyagok viszont kioldódnak a csikkekből, és veszélyt jelentenek a vízi élővilágra.

Ennek kockázatát vizsgálva kiderítették, hogy a vízbe került csikk közvetlen közelében lévő halak nagy része már 96 óra elteltével elpusztul. De akár egyetlen cigarettavég is képes annyira beszennyezni 7 és fél liter vizet, hogy a benne élő vízibolhák elpusztuljanak.

Ezeken kívül idővel a műanyag szűrők is mikroműanyaggá esnek szét, amely könnyen bekerül a táplálékláncba, így a mi tányérunkon lévő ételekbe is. Ennek pontos hatásaival viszont még nem vagyunk tisztában. Ennek ellenére a világszerte gyártott cigaretták szűrőinek kétharmadát a mai napig a földre dobálják a dohányzók .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!