Miért jobb az emlékezetünk csukott szemmel?

Ha nem jut eszünkbe egy fontos telefonszám, vagy elfelejtettük, hogy hova is raktuk a kulcsainkat, csukjuk be néhány percre a szemünket. Így ugyanis kizárhatjuk a külvilágot és jobban képesek leszünk felidézni az emlékeinket.

A szakemberek szerint ezzel az egyszerű mozdulattal nemcsak a zavaró körülményektől szabadulhatunk meg, de a szükséges agyi kapacitást is felszabadíthatjuk az emlékezéshez. A University of Surrey kutatói 200 férfi és nő bevonásával tesztelték az elméletüket.

Ön sem emlékszik? Elfelejti, hová is tette a kulcsait, nem jut eszébe, hogyan hívják a gyermeke tanítónőjét, gondolkoznia kell a bankkártyája kódján? A memóriazavarok időnként mindenkit érinthetnek, de szerencsére viszonylag ritkán áll ennek hátterében komoly idegrendszeri betegség. Tudjon meg többet, kattintson! Az önkénteseknek rövid videókat vetítettek le, majd ezekhez kapcsolódó kérdésekre kellett válaszolniuk. Az egyik filmhez nem tartozott hang, és azt mutatta, hogy egy villanyszerelő több tárgyat elemel azokból a házakból, ahová dolgozni hívták. A kísérletben részt vevőknek ezután kérdéseket tettek fel. A résztvevők fele csukott szemmel adta meg a válaszokat, a másik fele pedig nyitott szemmel. Akiknek nyitva volt a szeme, a kérdések 48 százalékára válaszoltak helyesen, szemben a többiek 71 százalékos arányával. A kísérlet második felében egy rendőrségi műsort mutattak az önkénteseknek, melyben kép és hang is volt. A nagyobb siker itt is azoké volt, akik lehunyt szemmel idézhették fel a látottakat.

Az, hogy miért ilyen hatékony az emlékezet "felturbózásában" a csukott szem, különböző elméletek is vannak, az egyik szerint ilyenkor az agy részletesebb képeket képes alkotni arról, amire emlékeznie kell. Robert A. Nash pszichológus szerint azonban inkább az lehet a siker kulcsa, hogy így rengeteg olyan zavaró tényezőt kizárhatunk, amelyek elterelhetik a figyelmünket.

Szükséges agyi kapacitást is felszabadíthatjuk az emlékezéshez

Szükséges agyi kapacitást is felszabadíthatjuk az emlékezéshez

A csukott szemes technikát régóta alkalmazzák a rendőrségi kihallgatásoknál, és bár a kutatás olyan emlékekre vonatkozott, melyek megszerzése és felidézése között rövid idő telt el, a szakemberek szerint ez a régebbi emlékek előhívásában is segítségünkre lehet. Lehunyt szemmel ráadásul olyan hétköznapi dolgokra is könnyebben emlékezhetünk, mint a bevásárlólistánk vagy éppen a bankkártyánk pin-kódja.

Nash tanulmánya a Legal and Criminological Psychology című szaklapban jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.