Már itt is elérhető az őssejt-transzplantáció

Már a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Hematológiai Klinikáján is végeznek autológ, azaz saját sejtes őssejtátültetést. Mutatjuk a részleteket.

„Többéves előkészület után idén nyártól a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Hematológiai Klinikáján is végeznek autológ, azaz saját sejtes őssejtátültetést” – adta hírül az intézmény a weboldalán közzétett közleményben. Mint írták, az azóta eltelt néhány hónap alatt már 11 ilyen beavatkozást végeztek el, valamint 20 betegtől gyűjtöttek őssejtet.

Az egyetemi ellátásba való bekerüléssel immár öt hazai központban érhető el felnőtt betegeken őssejtátültetés, amivel rövidülhet a várólista, illetve egyéb sejtterápiás eljárások elindítására is lehetőség nyílhat hosszú távon” – emelték ki.
Semmelweis Egyetem laboratóriuma
Már a Semmelweis Egyetemen is végeznek autológ, azaz saját sejtes őssejtátültetést. Fotó: Zellei Boglárka/Semmelweis Egyetem

Ezért fontos az őssejt-transzplantáció

Ahogy a közleményben kiemelték, az őssejt-transzplantáció azért is fontos ellátási terület, mert ez az alapja számos későbbi lehetséges sejtterápiának, amelyeket nemcsak rosszindulatú daganatos betegségek esetén, hanem például különböző immunbetegségek kezelésére is hatékonyan alkalmazni lehet majd.

„A technikai feltétel megléte és a magabiztos klinikai működés az alapja annak, hogy fejlesztések legyenek, és másféle új terápiák is az ellátási profilba kerüljenek” – ismertette dr. Masszi Tamás egyetemi tanár, a Belgyógyászati és Hematológiai Klinika igazgatója. Hozzátette, hosszú távon szeretnének majd együttműködni más területekkel – például gasztroenterológusokkal és neurológusokkal is –, hogy olyan betegségeket is kezelni tudjanak a sejtterápiával, mint például a Crohn-betegség és egyes ideggyógyászati kórképek.

Az úgynevezett autológ őssejt-transzplantáció során az őssejtek forrása a saját csontvelő vagy a saját perifériás vérből nyert vérképző őssejt. Az autológ őssejtátültetés a hagyományos módszerekkel már nem kezelhető akut myeloid leukémia, Hodgkin- és non-Hodgkin-lymphoma, neuroblastoma, Ewing-szarkóma és hererák kezelésében is eredményes lehet. „A poszttranszplantációs periódus kevesebb szövődménnyel jár, mint az allogén (azaz másik embertől származó) őssejtátültetés esetén, mivel semmilyen káros immunológiai reakcióval nem kell számolni, de épp ezért néhány esetben a betegség visszaesését eredményezheti– írták.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.