Kiderült, miről beszélünk álmunkban

Időnként bárkivel megeshet, hogy beszélni kezd alvás közben. Egy közelmúltban publikált francia kutatás eredményeiből pedig az is kiderült, hogy az emberek ilyenkor sokkal sértőbb gondolatokat fogalmaznak meg, mint ébren szoktak.

Egyáltalán miért beszélünk álmunkban? Lehet-e beszélgetni egy alvó emberrel? Részletek itt.

A kutatók közel 900 hangmintát vettek fel nagyjából 230 olyan felnőttől egy alváslaborban, aki valamilyen paraszomniával vagy egyéb alvászavarral küzd - ezáltal is növelve az esélyét, hogy sikeresen elcsípjék a ritka jelenséget. Az így begyűjtött felvételeket több szempont alapján kielemezték, majd a kapott adatokat összehasonlították a legnagyobb élő francia beszédet tartalmazó adatbankkal.

Mint a vizsgálatból kiderült, álmukban a tesztalanyok többnyire értelmetlen dolgokat motyogtak, illetve valamilyen nonverbális hangot adtak, mint amilyen például a mormogás, a suttogás és a nevetés . Mindez a felvett hangminták 59 százalékát tette ki - a fennmaradó 41 százalék viszont már értelmes mondatokat tartalmazott.

Tagadás és káromkodás

Az intelligens megszólalások között meglepően nagy arányban képviseltették magukat a támadó és az agresszív kinyilatkozások: a hangminták 24 százaléka tartalmazott valamilyen negatív tartalmat, 22 százaléka kifejezetten ronda beszédet, és nagyjából 10 százalék esetében hangzott el a nem szó, ami négyszer több, mint az ébren bonyolított beszélgetések során.

Meglepően sokat káromkodunk, ha alvás közben beszélni kezdünk
Meglepően sokat káromkodunk, haalvásközben beszélni kezdünk

Ami a vulgaritást illeti, a magyar nyelvben b betűvel kezdődő kifejezés francia megfelelője bizonyult a legáltalánosabban használt káromkodásnak . Egészen pontosan az esetek 2,5 százalékában jelent meg az említett szó, ami nagyjából 800-szorosa az ébren használt aránynak.

A negatív hozzáállás okai

Joggal merül fel persze a kérdés, hogy minek köszönhetőek ezek a jelentős különbségek az alvás alatt és az éber állapotban elhangzó beszéd között. Lehetséges magyarázat, hogy a felfedezés valamelyest összecseng a fenyegetettségszimulációs elmélettel, amely szerint az álmok funkciója nem más, mint hogy - felkészítés céljából - szimulálják a veszélyhelyzeteket, amelyekkel később ébren találkozhatunk.

Mi utal arra, ha valaki álmában még cigarettacsikkeket is megeszik? Részletek itt.

Dr. Isabelle Arnulf neurológus, a tanulmány szerzője rámutatott, hogy bár a tanulmány résztvevői mind franciák voltak, ez még nem jelenti, hogy a francia emberek gorombábbak lennének más nemzetek képviselőinél. Valójában a kutatás eredményei csak alátámasztják a külföldi megfigyeléses beszámolókat. Fontos továbbá megemlíteni, hogy miközben az alvás közbeni beszéd tartalma valóban támadóbb és durvább volt, más szempontok alapján nagyon is hasonlított a mindennapos beszédhez. Így például a vizsgálati alanyok álmukban is ugyanúgy törekedtek a nyelvtani szabályok betartására, ugyanúgy használták a beszéd közbeni szüneteket, illetve a felhasznált szavak száma is teljesen átlagos volt.

Forrás: livescience.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.