Miért beszélünk álmunkban?

Az alvás közbeni beszéd a kabaréjelenetek népszerű szereplője: az egyik fél beszél, a másik pedig pikáns titkokat tudhat meg tőle. A való életben is így van? Miért beszélhet valaki álmában, mennyire veszélyes ez és mit tehetünk ellene?

Az alvás közbeni beszélgetés bármilyen alvási szakaszban előfordulhat. Az érintett mondhat komplex mondatokat, monológokat, válaszolgathat a fejében folyó párbeszédre, zagyválhat össze-vissza, vagy csak motyoghat. Az alvás közben beszélők általában nincsenek tudatában a cselekedeteiknek (és persze annak sem, amit mondanak), és számukra nem is jelent semmilyen fizikai kockázatot az, hogy beszélnek álmukban. A velük egy szobában alvóknak azonban ez zavaró, időnként kifejezetten kellemetlen lehet.

Az alvás közbeni beszéd számos egyéb betegség, állapot tünete lehet, néhány közülük meglehetősen súlyos is lehet. Ezek közé tartozik például az alvási apnoé, az alvás közbeni önkéntelen viselkedés, a REM viselkedési zavar nevű kórkép (melynél az érintett a valóságban is „eljátssza” az álmait). Gyakran beszélhetnek álmukban a lázas betegek, a depressziósok, a komoly stressz vagy alváshiány miatt szenvedők, és az alvás közbeni beszédet okozhatja a kábítószer-, alkohol- vagy gyógyszerfogyasztás is.

Az álmatlanság vagyis inszomnia tüneteiről, okairól, kezelési lehetőségeiről itt olvashat!

Az esetek nagy részében az éjjeli monológ teljesen ártalmatlan jelenség. Érdemes azonban szakorvoshoz fordulni vele, ha zavaróan hat a saját alvásunkra vagy éppen a párunk, családtagjaink pihenését zavarja. Az alvás közbeni beszéd befolyással lehet az alvásunk minőségére is, ez pedig számos egészségügyi problémához vezethet. Az alváshiányt összefüggésbe hozták már többek között a szív- és érrendszeri betegségekkel, a cukorbetegséggel, az elhízással és a depresszióval is.

Az álomban beszélés a stressz egyik tünete is lehet

Fel kell-e ébreszteni az álmában beszélőt?

Ilene Rosen, alvással foglalkozó amerikai professzor, a University of Pennsylvania orvosi karának szakembere szerint ez nagyban függ attól, hogy mennyire gyakori az alvás közbeni beszéd. „Ártani nem ártunk vele, de valószínűleg nem is használunk, könnyen előfordulhat ugyanis, hogy rövid időre csend lesz, majd az érintett újra elkezd beszélni ” – mondja. „Ha az alvás közbeni beszéd valamilyen paraszomniával van kapcsolatban, akkor az ébresztgetés helyett sokkal fontosabb, hogy szakorvos vizsgálja ki az érintettet.”

Ki lehet-e szedni titkokat abból, aki alvás közben beszél, vagyis lefolytathatunk-e valódi beszélgetést az érintettel?

Ezt sajnos nem lehet előre megmondani: az álmában beszélőhöz intézett kérdések maradhatnak reakció nélkül, válaszolhat is rá a másik, sőt az is előfordulhat, hogy teljesen másról kezd el beszélni az érintett. Az is megtörténhet, hogy a beszélgetés miatt egyszerűen felébred a másik.

Az alvás közbeni beszéd az esetek nagy részében csak ideiglenes jelenség, a gyerekek a legtöbbször kamaszkorukra kinövik azt, de időnként egy-egy stresszes időszakban felnőttkorukban is előhívhatja az alvás közbeni beszédet. Ha valakire azonban korábban nem volt jellemző az, hogy álmában beszéljen, de rövid időn belül nagyon gyakorivá válik, hogy éjjelente beszélget, akkor mindenképpen keressük fel az orvosunkat!

Szükséges-e kezelni azt, hogy valaki álmában beszél?

Mivel ez önmagában nem betegség, hanem tünet, ha felderítjük, hogy milyen probléma húzódhat meg a háttérben, és azt kezeljük, akkor valószínűleg a beszélgetés is megszűnik. A megfelelő alvási higiénia alkalmazása – vagyis az, ha nem engedjük, hogy alváshiány alakuljon ki nálunk -, a stressz csökkentése is hozzájárulhat ahhoz, hogy a beszédes éjszakák száma csökkenjen, vagy teljesen meg is szűnjön a jelenség.

Forrás: www.huffingtonpost.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.