Kiderült, melyek a világ legélhetőbb városai

Az elmúlt öt évben harmadszor is a világ legélhetőbb városának választotta Bécset az Economist Intelligence Unit (EIU). A tízes listából öt helyet nyugat-európai városok foglalnak el.

Idén is Bécs végzett a The Economist Intelligence Unit (EIU) legélhetőbb városokat felsoroló listájának élén – írja az Euronews. A második helyet Koppenhága érdemelte ki, harmadikként pedig Zürich, illetve a kanadai Calgary végzett. A tíz legmagasabb pontszámot elért település közül öt európai.

Jól szerepeltek a nyugat-európai városok

A listát aszerint állították fel, hogy a világ mely városai kínálják a legjobb életkörülményeket a lakosok számára. Ehhez több mint harminc tényezőt számszerűsítenek öt fő kategóriában: stabilitás, egészségügy, kultúra és környezet, oktatás, valamint infrastruktúra. Ezek összesítése alapján minden város kap egy élhetőségi indexet, 1 és 100 között. Ez a pontszám a koronavírus-járvány ideje alatt jelentősen lecsökkent, viszont idénre már 73,6-ra emelkedett a tavalyi 69,1-hez képest. Ez elég közel áll a pandémia előtti szinthez, amely 75,9 volt.

élhető városok, Bécs
Ismét Bécs lett a legélhetőbb város. Fotó: Getty Images

A jelentés szerint a leggazdagabb országok közepes méretű városai kivételesen jól szerepeltek a felmérésben. A lista élén az alábbi tíz város végzett (két helyen holtversennyel):

  1. Bécs;
  2. Koppenhága;
  3. Zürich és Calgary;
  4. Vancouver;
  5. Genf;
  6. Frankfurt;
  7. Torontó;
  8. Oszaka és Melbourne;

A lista végén a szíriai Damaszkusz, a nigériai Lagos, a líbiai Tripoli és az algériai Algír szerepelt. Az ukrajnai háború kitörése miatt Kijev nem szerepel az idei listán, több orosz nagyváros azonban alacsonyabb értékelést kapott a háborús helyzet miatt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.