Kiből válik fájdalomcsillapító-függő?

Amerikai kutatók felderítették, miért lesznek egyes emberekből nagyobb valószínűséggel fájdalomcsillapító-függők, mint másokból. A kockázat emelkedett a 65 éve alattiak, a korábbi szerfüggők, a depressziósok és a pszichiátriai gyógyszert szedők körében.

A kutatók szerint a fenti csoportokban a függőség kialakulásának kockázata akár 26 százalék is lehet. A vizsgálat során a Geisinger Egészségügyi Központ munkatársai 705 olyan beteg DNS-ét elemezték, akiknek hátfájdalomra opioid típusú (kábító) fájdalomcsillapítót, például kodeint vagy morfiumot írtak fel több mint 90 napra.

Emellett tanulmányoztak egy, a 15-ös kromoszómán elhelyezkedő gént is, amelyet korábban már kapcsolatba hoztak az alkohol-, kokain- és nikotinfüggőséggel. Az eredmények azt sugallták, hogy ezen gén mutációi az opioid-függőséggel is összefüggésben állhatnak.

"Úgy véljük, hogy a kockázati tényezőkkel rendelkező betegek nagyobb valószínűséggel válnak fájdalomcsillapító-függővé, azonban további klinikai vizsgálatokra van szükség ennek bizonyítására" - mondta el Joseph Boscarino epidemiológus, a kutatás vezetője egy sajtóközleményben. "Ha minden krónikus páciensnél felmérjük a rizikófaktorokat, mielőtt fájdalomcsillapítót írnánk fel nekik, hatékonyabban kezelhetjük panaszaikat anélkül, hogy függőség kialakulásával kellene számolnunk."

Boscarino és munkatársai hozzátették, hogy ugyanezek a kockázati tényezők azoknál a betegeknél is megemelik a gyógyszerfüggőség esélyét, akiknél nem áll fenn krónikus fájdalom.

A tanulmány az Addiction folyóirat szeptemberi számában jelenik meg.

Forrás: Medipress hírszolgálat

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!