Ezért jó jeget szopogatni

A furcsa szokás javíthatja az agy teljesítményét, és még valamivel áll szoros összefüggésben.

Rendszeresen megkívánja a jeget, és szívesen szopogatja? Ha igen, lehet, hogy önnek csak vashiánya van. Legalábbis egy korábbi tanulmány szerint összefüggésben állhat a vashiány a jégszopogatási mániával, azaz a pagofágiával - írta a The Guardian.

Tipp A vérszegénység miatt a sejtek nem jutnak elegendő oxigénhez, és ennek számos, kellemetlen és súlyos tünete lehet. Hogyan táplálkozzunk? - tippeket ide kattintva olvashat!

A pagofágia és a hozzá hasonló állapotok, amelyekben valamilyen szokatlan dolgot, általában nem élelmet (pl. földet, krétát) kívánnak és fogyasztanak rendszeresen és kényszeresen a betegek, Hippokratész óta ismertek, de mindeddig nem volt rájuk kielégítő magyarázat.

A vizsgálatban a pagofágiát a vérszegénységgel hozták összefüggésbe : a tanulmány készítője szerint a vashiányban szenvedők számára a jég olyan lehet, mint másoknak egy csésze kávé: ez kell ahhoz, hogy felébredjenek. A vérszegénység leggyakoribb tünete a fáradtság; ennek az az oka, hogy az alacsony hemoglobinszint miatt a véráramban kevesebb oxigén kering.

A jégevés oka a vashiány is lehet

A jégevés oka a vashiány is lehet. Fotó: Getty Images

"Egy barátomnak vashiánya volt, és naponta rengeteg jeget evett meg. Ő azt mondta, hogy a jég olyan számára, mint egy csésze kávé; ahhoz kell, hogy ébren maradjon" - mesélte el a tanulmány szerzője, Melissa Hunt, a pennsylvaniai egyetem klinikai pszichológusa. Ez adta a kutatáshoz az ötletet. A vizsgálatban vérszegény és nem vérszegény személyekkel töltettek ki egy 22 perces, koncentrációs képességet mérő tesztet. A tesztek kitöltése előtt a résztvevők egyik részének egy pohár langyos vizet, a másik részének pedig jeget adtak.

Az eredmények azt mutatták, hogy azok a vérszegénységben szenvedők, akik a teszt előtt langyos vizet kaptak, sokkal lassabban végeztek, mint azok, akik nem voltak vérszegények. Ez egyáltalán nem lepte meg a kutatókat, az azonban annál inkább, hogy azok a vérszegények, akik jeget fogyasztottak a teszt előtt, ugyanolyan jól teljesítettek, mint az egészségesek. (Az egészségesek esetében a teljesítmény nem függött attól, hogy vizet vagy jeget fogyasztottak-e a teszt előtt.)

A vérszegénységben szenvedőknek azonban csupán a felénél mutatható ki a pagofágia vagy más furcsa dolgok megkívánása. A kettő összefüggését már korábban is leírták, és azt feltételezték, hogy a szervezet ilyenkor valamilyen, a táplálékon kívüli forrásból próbálja pótolni a hiányzó ásványi anyagokat. A földevésnél ez a feltevés jogos is, hiszen a talajban valóban megtalálhatóak ezek az anyagok, a pagofágiának azonban nem tudunk adni ilyesfajta racionális magyarázatot.

Hunt feltételezése szerint a vérszegények esetében a jégszopogatás az úgynevezett búvárreflexnek köszönhetően okoz jobb teljesítményt. A legtöbb olyan gerinces állatnál, amely légzéssel veszi fel az oxigént, a vízbe merülve reflexesen lelassul a szívritmus és a végtagokban az erek összeszűkülnek. Így a test perifériáinak oxigénfelhasználása csökken, így több oxigén jut a létfenntartó szervekbe.

"Az embereknél ugyan csak csökevényesen, de megtalálható a búvárreflex" - magyarázza Hunt. "Nagyon fontos, hogy a reflexet az indítja be, ha az arcot hideg víz éri. A pagofágiások számára lehet, hogy éppen ezt a reflexet indítja be a jég, és ennek hatására jut több oxigén az agyukba, ami megmagyarázhatja a jobb teljesítményüket a teszten" - véli a kutató.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!