Erős láb, erős elme

A mindennapi séta nem csak a fittség megőrzésében segít. Ugyanis akinek erősek a lábai, arra számíthat, hogy az agya is jobban dolgozik majd, ha egyszer öregedni kezd.

Egy 10 éven át tartó brit tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a láb ereje erősen kötődik az agy egészségesebb öregedéséhez. A londoni King's College kutatói csapata szerint az eredmények azt sugallják, hogy az egyszerű séta javítja a láb erejét és sebességét, ami segíthet fenntartani az agy működését az öregedés során.

A vizsgálatba 324 egészséges 43 és 73 év közötti női ikerpárt vontak be. A gondolkodást, a tanulási képességet és a memóriát tesztelték a vizsgálat elején és végén.

15 összetevő, amivel megelőzhető a szellemi leépülés Egy nemrég összeállított étrend hatékonyan védheti a szervezetünket az Alzheimer-kórral szemben, és azok esetében is jelentős mértékben csökkentheti a betegség kialakulásának rizikóját, akik nem tartják be szigorúan az előírásokat. A kutatók azt találták, hogy a láb ereje jobb előrejelzője volt az agy egészségének , mint bármely más életmódbeli tényező, amelyet mértek. Általában az az iker, akinek a lába erősebb volt a tanulmány kezdetén, jobban megtartotta a mentális képességeit és kevesebb korral járó agyi változást mutatott, mint a gyengébb lábakon álló testvére.

"Mindenki szeretné tudni, hogyan lehet a legjobban megőrizni agyuk fittségét az évek előrehaladtával. Az egypetéjű ikrek jó összehasonlításra adnak lehetőséget, hiszen sok tényezőt, mint például a genetikát és a korai életük körülményeit nem lehet megváltoztatni a felnőttkorban" - fejtette ki a tanulmány vezető szerzője, Claire Steves az intézmény kutatását ismertető közleményben.

A rendszeres testmozgás fitten tartja az agyat

A rendszeres testmozgás fitten tartja az agyat "Lenyűgöző látni, hogy a gondolkodásban, a kognitív képességekben és az agyi struktúrákban tapasztalható különbségek felismerhetők az egypetéjű ikreknél abból, hogy a lábuk milyen teljesítményre volt képes 10 évvel ezelőtt. Ez arra utal, hogy egyszerű életmódbeli változtatások, a fizikai aktivitás növelése segíthet fizikailag és lelkileg is egészségesnek maradni" - vélekedett Steves. Az eredményeket a Gerontology folyóirat november 9-én tette közzé.

A jelenlegi tanulmány szerzői visszautaltak korábbi kutatásokra, amelyek kimutatták, hogy a fizikai aktivitás segít az agy egészségének megőrzésében az öregedés során. Állatokon végzett vizsgálatok pedig azt találták, hogy a testmozgás fokozza azoknak a hormonoknak a termelését, amelyek az idegsejtek növekedését ösztönzik. Felhívták a figyelmet, hogy a mechanizmusok mögött ez a kapcsolat nem egyértelmű, és egyéb tényezőkre is figyelni kell, például az immunrendszer, illetve a vérkeringés vagy idegi jelátvitel korral járó változására is.

A kutatás nem bizonyította tudományosan az ok-okozati összefüggést a láb ereje és az agy egészsége között. További vizsgálatok szükségesek, hogy több derüljön ki erről az összefüggésről, illetve az is felderítésre vár, hogy az eredmények férfiakra is érvényesek-e - mondta Steves.

Forrás: Medicinenet.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.