A testmozgás megváltoztathatja azt, ahogy a világot látjuk

Egy friss kutatás szerint a testmozgástól csökken az emberekben a szorongás, mivel hatására kevésbé érzik fenyegetőnek a környezetüket.

A vizsgálat során a szakemberek arra kértek fel 66 diákokat, hogy egy rajzfilmfigurát kövessenek figyelemmel, amelyet úgy is lehetett érzékelni, hogy a néző felé, de úgy is, hogy a nézőtől elfele halad. A diákok egy része egy helyben nézte a jelenetet, másik részül kocogott vagy futógépet használt közben.

Az eredmények azt mutatták, hogy azok a diákok, akik mozogtak, kevésbé érzékelték félelmetesnek a figurát, vagyis ritkábban érezték azt, hogy az alak feléjük közeledik, ami azt sugallja, hogy a testmozgás azáltal képes csökkenteni a szorongást, hogy az akik szorongással küzdenek .

A testmozgástól csökken az emberekben a szorongás

Azt már korábbi kutatások is kimutatták, hogy sporttal és testmozgás a szorongás csökkentésére , illetve a környezet érzékelésének megváltoztatására, még további vizsgálatok szükségesek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!