Agyhalottak is visszatérhetnek az életbe?

Meglepő kísérletre kapott engedélyt egy amerikai biotechnológiai vállalat, 20 agyhalott páciens idegrendszerét fogják stimulálni annak érdekében, hogy újra beindítsák az agyműködést.

A Bioquark nevű cég ReAnima fedőnevű projektje gyakorlatilag a halálból próbálja újra visszahozni az embereket. Az, hogy mennyire reális célkitűzés ez, egyelőre vitatott, de a csapat tagja Dr. Calixto Machado idegrendszer-specialista is, aki már rengeteg elismert értekezést írt az agyhalál állapotában lévő emberekről.

A tervek szerint a csapat többféle kezelést is kipróbál majd a már hivatalosan agyhalottnak nyilvánított betegeken, többek között őssejt-beültetést, a gerincvelőbe hasznos vegyületeket juttató infúziót és olyan idegstimuláló technológiákat, amelyekkel már sikeresen ébresztettek fel kómás embereket.

Eszméletvesztés, kóma, agyhalál, halál... mit lehet tudni ezekről, a halálhoz vezető lépcsőkről? Részletek! A kezelések után hónapokig figyelik majd a betegek agyát neurológiai reakciók után kutatva. A kísérlet fókuszában az ember légzéséért és a szívműködésért felelős agyi területek állnak majd. Mivel a központi idegrendszer által termelt neuronok elektromos hullámokkal történő stimulálása még egy kómában lévő beteg esetén is válaszreakciót vált ki, de az agyhalál után a neuronok degenerálódnak, úgyhogy a csapatnak ezek regenerálódására is megoldást kell találnia.

Van kiút az agyhalálból?

Ehhez lesz szűkség az őssejtekre, amik a test bármely sejtjévé képesek alakulni. Ugyan óriási eredményeket értek már el a sérült szív, agy vagy hasnyálmirigy regenerálásban, attól még messze jár az orvostudomány, hogy egy szimpla őssejt-injekcióval képesek legyünk azonnali regenerációt kiváltani.

A kísérletekre az indiai Anupam kórházban kerül majd sor, és még a kutatók szerint is nagyon hosszú időbe telik majd, mire értékelhető eredményt érnek el. De az újraélesztéshez egy lépéssel közelebb kerülhet az emberiség.

Forrás: Tech Insider

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!