A vírusoknál is felmerül a kérdés, mennyiben számítanak élőlénynek, de ezek legalább már szerepelnek a rendszertani kategóriák között. A kórokozók rendszerezése nem pusztán passzió vagy elméleti fontosságú. Csoportosításuk és beazonosításuk különösen a baktériumok, egysejtűek, gombák esetében elengedhetetlen ahhoz, hogy a megfelelő ellenszert vethessék be ellenük. A legegyszerűbb élőlényektől egész a magasabb rendű állatokig, az ízeltlábúakig találunk emberi kórokozókat, így csak némileg elnagyolt ízelítőt adhatunk abból, hová is tartoznak kórokozóink.
A vírusok
A sejtnél egyszerűbb, önálló anyagcserével nem rendelkező lények. Méretük 22 és 330 nanométer közötti, szervezetük alig több mint a nukleinsav örökítőanyag és az azt körülvevő fehérjék és zsírok. Önmagukban nem mutatnak életjelenséget, de a gazdaszervezetben a sejteket arra kényszerítik, hogy szervezetüket utángyártsák. Vírusok okozzák a kanyarót, a mumpszot, az influenzát, a herpeszt és az AIDS-et, a hepatitist, veszettséget, a gyermekbénulást és a kanyarót.
A vírusokat RNS, illetve egy vagy kétszálú DNS molekulákból álló örökítőanyaguk, nagyságuk, külső burkuk alakja, valamint szaporodásuk alapján osztályozzák. Az RNS-vírusok között tartjuk számon a különböző náthavírusokat, a sárgaláz, az ebola, az AIDS okozóját. A DNS-vírusoknak hat családja van, a Parvovírusok, a Papillomavírusok, a közepes méretű Adenovírusok, a Hepatnavírusok, Herpeszvírusok és Poxvírosuk.
A baktériumok
Prokarióták, azaz sejtes szerveződésűek, de csak magállományuk van, körülhatárolt sejtmagjuk nincs. A gazdaszervezetet fehérjebontó enzimként ható vagy sejtfalelemeikből származó toxinjaikkal mérgezik. Bakteriális megbetegedés a kolera, a szamárköhögés, a torokgyík, a skarlát, a tetanusz, a hastífusz vagy a botulizmus. A baktériumok a sejtstruktúráik, anyagcseréjük vagy sejtalkotókban levő különbségek alapján osztályozhatóak. A baktériumtörzsek azonosítása sokszor igen nehéz, mert nincsenek jellegzetes külső jegyeik, és közeli rokonságban álló baktériumoknak is lehet teljesen eltérő alakja. A modern csoportosítás ezért egyre inkább a molekuláris rendszertanra támaszkodik. A megfelelő antibiotikus kezelés kiválasztásához azonban elengedhetetlen a baktériumok pontos beazonosítása.
A baktériumok alakja alapján a következő csoportok ismerhetők fel: Gömbalakúak, egy vagy több gömb alkotja a monokokkuszokat, diplokokkuszokat, sztreptokokuszokat, tetrakokkuszokat, sztafilokokkuszokat és szarcinákat. Egy gömböcske hozzávetőlegesen 1 mikrométer nagyságú. A pálcika alakú bacillusok 0,6-200 mikrométer hosszúak, legfeljebb 3 mikron szélesek. Csavart alakúak a vibrio, spirillum és spirochéta baktériumok, melyek a 200 mikronos méretet is elérhetik. Ezen kívül vannak fonalas, elágazó és sugarad alakú baktériumok is. A baktériumokat különböző festési eljárások alapján is csoportosítják. A Hans Christian Gramról elnevezett ibolyaszínű festést névadója 1884-ben alkalmazta. A sejtfal szerkezete miatt a Gram-pozitív baktériumoknál a festék nem mosható ki a sejtből etanollal, míg a Gram-negatív baktériumoknál igen. A Gram-festés eredménye és a baktériumok mikroszkóposan látható alakja együttesen már jól alkalmazható a baktériumok gyakorlati csoportosításához.
A a legtöbb baktérium ez alapján besorolható a következő négy csoport valamelyikébe: A Gram-pozitív kokkuszok (ilyen például a tüdőgyulladást okozó Streptococcus pneumoniae), a Gram-pozitív bacilusok, a Gram-negatív kokkuszok vagy a Gram-negatív bacilusok (Escherichia coli.) közé. Emellett más festési és beazonosítási módszerek is léteznek. Számos baktériumot annak alapján azonosítanak, hogy milyen speciális közegen tenyészthetőek.
Egysejtű kórokozók
A sejtmaggal, sejtszervecskékkel rendelkező eukarióta egysejtűek igen izgalmas csoportot képeznek, melynek némely képviselőjéről nem könnyű eldönteni, hogy inkább növény, állat vagy gomba az "illető". A rendszertani kategória neve: Protista vagy Protozoa, mely utóbbi korszerűbb név inkább állati életmódjuk mellett foglal állást. Rendszerezésük folyton változik az újabb és újabb kutatások fényében. Ivaros és ivartalan szaporodásra is képesek. Aktív alakban (trofozoit) szaporodnak, táplálkoznak, mozognak, ebben a formában képesek betegséget okozni.
Kedvezőtlen körülmények között inaktívvá válnak, tokkal védett cisztaként várják, hogy életre kelhessenek. Mintegy 60 000 egysejtű tartozik ide, melyek közül mintegy százhatvan emberi kórokozót ismerünk. Számos törzsük közül csak példaként említünk néhányat az oda tartozó kórokozókkal. Apicomplexa törzsbe tartoznak a toxoplazmózist okozó Toxoplazmák, a maláriát okozó Plasmodium, valamint a babeziózist okozós Babesia nemzetségek. Az Amoebozoa törzsbe tartozó amőbák között található az Entamoeba gingivalis, ami az ember szájüregében megtelepedve a fogak elvesztését okozó gennyes ínygyulladást okoz, az Entamoeba hystolitica pedig a bélcsatorna falát megtámadva okoz vérzéses bélgyulladást. A Tripanosomatidae csoportba az afrikai cecelény terjesztette gyakran halálos álomkórt okozó ostorosok tartoznak, a Trichomonas fajok emberi urogenitális rendszerben okoznak fertőzéseket.
Gombák
A fonalas gombák sejtjei valódi gombafonalakat, más néven hifafonalakat alkotnak. Sok fajuk egészséges emberek bőrén, légutaiban betegség okozása nélkül él, legyengült immunrendszerű személyekben azonban súlyos megbetegedést okozhat. Képviselőik például az Alternlia, Fusarium vagy a Penicillium fajok. A dimorf gombák alakilag kétféle megjelenésűek lehetnek: testhőmérsékleten élesztőgombaként, 25 ºC alatt fonalas gomba alakban élnek. Humánpatogén képviselőjük például a bőrgyulladást okozó Blastomyces dermatitidis. A fajokat biokémiai módszerekkel vagy bizonyos táptalajon történő tenyésztéssel tudják elkülöníteni.
A humánpatogén férgek
Az emberi élősködő férgek, szinte valamennyien endoparaziták, vagyis az ember testében élnek, az orvosi pióca, mely kívülről támadja meg az embert (ektoparazita) inkább kivételnek számít. Fajtól függően néhány milliméterestől akár több mint 10 méteresre is megnőhetnek. A férgek egyszerű emésztőrendszerrel, kiválasztórendszerrel, idegrendszerrel rendelkező állatok. A laposférgek törzsén (Plathyhelminthes) belől főként két osztályukba, a Digenea és a galandférgek (Cestoda) osztályába tartoznak parazitáink, de vannak egyéb emberben élő laposférgek is, összesen csaknem százat jegyeznek a parazitológusok. A Monogenea és a Trematoda osztályba tartoznak például a mételyek, utóbbiba a májmétely (Fasciola hepatica). A buzogányfejű férgek (Acanthocephala) a laposféregszerűek főtörzsébe tartoznak, valamennyi fajuk közvetett fejlődésű endoparazita, lárváik ízeltlábúakban, a kifejlett állatok gerincesek bélcsatornájában élnek. A féregatkák (Pentastomida) mintegy száz fajt számláló osztályában szintén sok élősködő található. A hengeres férgek (Nemathelmintes) törzsébe, a fonálférgek (Nematoda) osztályának tagjai főként az emlősök bélcsatornájában lelnek otthonra, az embernél is az emésztőrendszerben a leggyakoribbak. Több mint száz kórokozó fonálférget tartunk nyilván. A Capillaria hepatica, Oesophagostomum, Toxocara canis, Trichinella nevét érdemes említeni, jónéhányuk nevében felismerhetők az emberi emésztőrendszer szervei, ahol megtelepszenek. A Trichinella fajok a bélben vagy a harántcsíkolt izmokban laknak, a vastagbélben élősködik a hegyesfarkú bélgiliszta vagy a cérnagiliszta (Enterobius vermicularis), illetve a vékonybélben az orsógiliszta (Ascaris lumbricoides).
Az ízeltlábúak (Arthropoda)
Minden ízeltlábú kórokozó ektoparazita, az ember szervezetén kívül él, élősködik. A pókszabásúak osztályába tartozó atkák és kullancsok járnak elől a parazita-életmód művelésében. Csaknem félszáz élősködőt tartanak nyilván e csoportban. A rovarok (Insecta) között is találunk néhány tucat emberi parazitát, gondoljunk csak a fejtetűre vagy a bolhára, jellemzőbb azonban, hogy köztesgazdaként és vektorként terjesztik a kórokozókat.
