A diszlexia újabb titkára derült fény

Az agy további vizsgálatával kiderült, hogyan működik a diszlexiás emberek agya. A holland Maastrichti Egyetem kutatói szerint a betűk képe nem kapcsolódik a hozzájuk tartozó hanghoz és fordítva.

Az eredmények azt mutatják, hogy a diszlexiások agya különbözőképpen dolgozza fel a nyomtatott és a hallott beszéd közötti összefüggéseket. A népesség 4-10 százaléka diszlexiás, az ilyen betegségben szenvedőknél nyelvi nehézségek, vagyis az olvasás, helyesírás, írás és a szavak kiejtésének zavara áll fenn.

A vizsgálatban 13 diszlexiás és 13 egészséges önkéntes vett részt, akiknek betűket mutattak fel és a hozzájuk kapcsolódó kiejtést hallgatták, miközben funkcionális MR-vizsgálatot végeztek rajtuk. A diszlexiásoknál a felső temporális kéreg kevésbé volt aktív, ez a terület vesz részt a hangok feldolgozásában.

"Az embereknél jellemzően fokozott válasz látható az agy ezen területén, ám diszlexia esetében ez nem jelentkezik, ez azt sugallja, hogy nincs meg az a rendszer, amely megmutatná, hogy összefüggés van a látható betűk és a hallható hangok között" - magyarázta Guinevere Eden, a Georgetown Egyetem Tanulási Központjának igazgatója.

Kathryn J. Kotrla, a Texasi A & M Egészségtudományi Központjának pszichiáter és magatartástudományi docense elmondta, az eredmények nemcsak a klinikai beavatkozások hatásának megítélésében, de az olvasási nehézségek különböző alfajainak felderítésében is hasznos lehet.

Forrás:
Medipress hírszolgálat

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!