4 étel, amely javítja a memóriát

Diákok és szellemi munkából élők milliói szeretnék, ha hatékonyabbá tehetnék emlékezőképességüket, javíthatnák memóriájukat - mindezt veszély nélkül.

Az agyi vérkeringésre ható gyógyszerek és étrend-kiegészítők nem szedhetők nyakló nélkül, ám helyettük néhány étel fogyasztásával is felturbózhatjuk memóriánkat. Természetes serkentőszere lehet az agynak a füge és a kömény: mindkettő növeli az agy oxigénellátását, ezáltal hatékonyabb munkára sarkallja az idegsejteket. Ennek a két növénynek az illóolaja is jó hatású a gondolkodásra.

Ha ön szellemi munkával foglalkozik, akkor érdemes köménymagteát innia. 2 teáskanál aprított köménymag szükséges 1 csészényi teához. Szintén hatásos a szaküzletekben kapható propolisz. Ez olyan bioaktív anyagokat tartalmaz nagy koncentrációban, amelyek növelik az agyi és fizikai munkabírást - ráadásul egyéb szempontból is egészséges a fogyasztásuk.

Agya hálás lesz azért is, ha reggelire tojást eszik. A koleszterin miatt félve fogyasztott tojásban ugyanis lecitin van, ez az anyag pedig az agy működésének egyik hajtóműve. Szóval akik szeretnének okosabbak lenni, jobban tanulni és dolgozni, azok reggelente egyenek tojásrántottát, igyanak hozzá köménymagos teát propolisszal, és egyenek meg néhány fügét.

Egyet azonban ne feledjenek: ezek a szerek csak a meglévő képességeket erősítik, zsenivé nem tesznek senkit.

Forrás:
www.pravda.ru

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos időre számíthatunk kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Csapadék nem várható. Az élénk északkeleti szelet főképp a Tiszántúlon kísérhetik olykor erős lökések, de délután már elkezd veszíteni erejéből a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 16 fok között várható. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.