Életmód
Tudományos bőrápolás
Bőrtípusok, hidratálás, napvédelem, érzékeny bőr, arcápolás, ekcéma, bőrfiatalítás
Alrovatok
Bemutatkoznak az Eucerin forradalmi, nyári bőrápolási termékei (x)
A megfelelő bőrápolási rutin kialakítása nem könnyű, azonban sokat tehet bőre egészségének megőrzéséért, ha a megfelelő kozmetikumokkal ápolja bőrét. Nyáron az arc még inkább ki van téve a külső hatásoknak, azonban az Eucerin termékei olyan gyakori panaszokat enyhíthetnek, mint a korai bőröregedés vagy a hiperpigmentáció.
A leghatékonyabb fegyver a pigmentfoltok ellen
A fényvédelem egész évben fontos, de a nyári időszakban még inkább oda kell rá figyelni, és nem csak azért, hogy elkerüljük a rosszindulatú bőrelváltozások kialakulását. Az UV-sugarak amellett, hogy igen nagy mértékben járulnak hozzá a bőr idő előtti öregedéséhez, a pigmentfoltok kialakulásának, illetve sötétebbé válásának is az első számú felelősei. De mitől is alakulnak ki pontosan ezek a foltok, és mit tehetünk ellenük?
Hasznos tanácsok az egészséges arcbőrért
Megjelenésünk szerves része az arcbőrünk, egyfajta védjegyként is tekinthetünk rá, hiszen sok mindenről árulkodhat a külvilág számára. De nem csak ezért nem szabad elhanyagolni a megfelelő ápolását. Lássuk, mi mindent tehetünk az egészséges, ragyogó arcbőrért.
A napallergia kialakulása
Vörös, gyulladt foltok, csalánkiütések, hólyagok – miközben a legtöbben türelmetlenül várják a nyarat és a jó időt, sokan a bőrüket féltik és rettegnek a napsugaraktól. Rájuk mondjuk, hogy napallergiások. De pontosan milyen jelenségről van szó? És mit tehetünk ellene?
Ennyi fényvédőt használjunk az arcunkra
A fényvédő rendszeres használatára egyre több bőrgyógyász és bőrápolási szakértő hívja fel a figyelmet, és ez nem véletlen. A leégés és az UV-fény miatti bőrkárosodás jelentősen megnöveli a bőrrák kialakulásának esélyét, amellett, hogy a bőr öregedését is felgyorsítja.
Rosacea: így kerülhető el a kipirosodott bőr
Sokan küzdenek rosaceával, mégsem ismeri fel mindenki a csalhatatlan jeleket, holott az arcon jelentkező diffúz bőrpír, az elpattanó hajszálerek, a begyulladt faggyúmirigyek nem csak esztétikai problémát jelenthetnek. A rosacea tünetei odafigyeléssel és gondos bőrápolással enyhíthetők.
Így ápoljuk a száraz bőrt a lábainkon
Bár a hűvösebb idő beköszöntével egyre kevesebbszer tesszük közszemlére lábainkat, hiszen nadrágot, harisnyát és zoknit húzunk, azért ilyenkor sem szabad elhanyagolni őket, sőt! Az őszi-téli hónapokban még több gondoskodásra szorulnak, mert ilyenkor - akárcsak testünk más területein - itt is hajlamosabb a bőr a kiszáradásra.
Foltok az arcon: így tüntessük el
Az öregségi foltok kialakulása az idő múlásával jóformán elkerülhetetlen, mégis sokan csak akkor kezdenek el foglalkozni vele, amikor már elindult a hiperpigmentáció. A kezelésnél tehát sokkal fontosabb lenne a megelőzés, hiszen a pigmentfoltok keletkezésének könnyebb elébe menni, mint utólag eltüntetni azokat. Utánajártunk, milyen lehetőségek vannak, illetve mely megoldások azok, amiket tilos alkalmazni.
Túlérzékeny bőrre is van megoldás
Feszülő és égő érzés, valamint kipirosodás - akiket érint, azok ismerik a túlérzékeny bőr kellemetlen tüneteit. Az epidemiológiai tanulmányok alapján minden korábbinál több ember észleli magán a túlérzékeny bőr tüneteit a stressz, az allergének és a környezeti ártalmak következtében. Hogyan lehet kezelni és megszüntetni a tüneteket? - cikkünkből kiderül.
Mit tehetünk a bőrfoltok ellen? Halványítsuk!
Vannak, akik szeretik a szeplőiket, de sokan véglegesen megszabadulnának az apróbb-nagyobb pöttyöktől. A különféle bőrfoltokat meglehetősen nehéz sminkeléssel eltüntetni, olyan megoldást kell keresni, amit hatékonyan használhatunk a bőr sötétebb elváltozásainak csökkentésére. Miből választhatunk?
Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.