+18° - +34°
Nincs front

A szőrtüszőkből is indulhat a bőrrák

HáziPatika

Az alábbi felfedezés forradalmasíthatja a bőrrák diagnosztikáját és kezelését is.

Egy amerikai kutatás nem kevesebbet állít, mint hogy a melanoma nemcsak a bőrben alakulhat ki, de akár a szőrtüszőkben is. Amikor elrákosodnak a sejtek, elhagyják a tüszőt és a bőr külső rétegébe, az epidermiszbe (felhám) telepednek. Ezt nemcsak állítják, de a tudósok egy egérkísérlet segítségével be is bizonyították, és sikerült emberi szöveteknél is reprodukálni az eredményt. Mint az eredetileg a Nature Communications-ben, a közelmúltban megjelent tanulmányból idézve kiderült, megfigyelték, ahogy egy pigmentet termelő szőrtüszőben alakult ki melanoma, majd terjedt át a felhámba.

melanoma, bőrrák, bőrgyógyászat
Az új kutatás forradalmasíthatja a melanoma diagnosztikáját és kezelését is. Fotó: iStock

A fő halálok

A melanoma egy nagyon agresszív bőrrák, amit előrehaladott stádiumaiban nagyon nehéz kezelni. Ezért is lehetséges az, hogy a bőrrák okozta halálesetek többségéért az invazív melanoma a felelős, pedig mindössze a bőrrákosok 1 százaléka szenved ebben a betegségben. A rák a melanocitákban kezdődik, ezek azok a sejtek, amelyek a pigmentet képezik, ami színt ad a hajnak, a bőrnek és a szemnek. Ezt a pigmentet melaninnek hívják.

Ez a tanulmány kimondottan azokra az őssejtekre összpontosít, amik még nem differenciálódtak végső, érett állapotukba.


Új kezelések jöhetnek

Míg korábban a kutatók azt állították, hogy a melanoma egyik fő kockázati tényezője a napfénynek való kitettség (ez egyébként továbbra is így van), addig az ebben a kísérletben használt új egérmodellel sikerült bebizonyítani, hogy a szőr szőrtüszőkben lévő sejtkörnyezet is képes lehet rákot kiváltani a melanocita őssejtekben.

Őssejtből daganat

Egyetlen őssejtből képes egy embrió magzattá nőni, különböző szöveteket és szerveket létrehozni, melyek több százféle sejtből állnak. Mindez annak köszönhető, hogy az őssejt képes osztódni, differenciálódni sokféle speciális sejtté. Az őssejtek képesek egy sejt típusát megváltoztatni, ez azonban felnőttkorban veszélyes lehet, amikor fennáll annak a veszélye, hogy elősegítik a rákos megbetegedés kialakulását.

"Az egérmodellünk, amivel sikerült bebizonyítani, hogy a follikuláris onkogén melanocita őssejtek melanomákat hozhatnak létre, arra is alkalmas, hogy a melanoma új diagnosztikai és kezelési lehetőségeinek feltárását is segítse" - mondta Qi Sun, a New York-i Egyetemi Orvostudományi Egyetem dermatológiai és sejtbiológiai kutatója, a tanulmány szerzője.

Három szakasz

A kutatók az említett kísérleti modell alkalmazásával a szőrtüszőkben kialakuló, majd a bőrbe kerülő melanoma három szakaszát azonosították. Az elsőben a melanocita őssejtek genetikai változásokon mennek keresztül, amelyek rákossá teszik őket. A második szakasz tovább serkenti a rákot azáltal, hogy a rákos sejteket növekedési jeleknek teszik ki - ugyanazok a jelek, amelyek elősegítik a haj növekedését. A harmadik szakaszban ezek az újonnan kialakult rákos melanociták felfelé mozognak a szőrtüszőben, elhagyják azt, és belépnek a környező epidermiszbe, s egyre mélyebb rétegekbe terjedő daganatot formálnak.

szőrtüsző, melanoma
A kísérletek alapján a szőrtüszőkből is kiindulhat a melanoma. Fotó: iStock

A tudóscsoport úgy véli, ezek az eredmények nemcsak abban segítenek, hogy jobban megértsük a melanoma biológiáját, de a megfékezéséhez is új ötleteket adhat.

Qi Sun hangsúlyozta, a kutatási eredményeiket további humán tesztekkel kell még megerősíteni, hogy teljes bizonyossággal kimondható legyen, a melanoma nemcsak a bőrrétegekből származó pigment őssejtekben, de a tüszőkből származókban is kialakulhatnak.

Forrás: Medical News Today

Értékelje a cikket!

Más bőr problémákról is szerene többet megtudni?
Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Bőrápolási kvíz

Mi ellen véd a bőrben termelődő melanin?

Tippek

A faggyúmirigyek termelte zsíros anyagba rakódott szennyeződések és kozmetikumok nem vízzel és szappannal, hanem zsíros alapú arclemosótejjel moshatók le a legjobban.