Óriási gond a kicsi pénisz - a férfiaknak!

Antony Smithnek saját bevallása szerint kicsi a pénisze. Erről verset is írt tavaly, idén pedig ő szervezi a The Big Small Penis Party (A Nagy Kispénisz Party) elnevezésű rendezvényt. A cél az, hogy felhívja a figyelmet a férfi nemi szervet érintő tabukra.

Antony Smith a tavalyi év folyamán megverselte saját kis méretű nemi szervét, amivel igen nagy érdeklődést váltott ki az emberekből. „Ici-pici fütyim van, mint egy görbe ujjacska” – kezdődik a vers, majd azt is megtudhatjuk, hogy „bárki másnak kétségtelenül nagyobb van, mint nekem”. A meglehetősen szókimondó vers angol eredetiben a YouTube-on is megtalálható.

A 48 éves férfi a tavalyi akció után újabba kezdett: március 7-ére Londonban megszervezte a The Big Small Penis Party elnevezésű rendezvényt, amely az első olyan esemény a világtörténelemben, amely a kisméretű péniszek elfogadása mellett kampányol. A The Telegraph ennek kapcsán kérdezte magát a szervezőt, Antony Smith-t.

Míg a női testképpel kapcsolatos szorongásokról elég sokat, és elég nyíltan beszélnek, addig a férfi nemi szerv mérete továbbra is sokak számára tabu. A legtöbben azt gondolják, hogy a férfiakat nem érinti ilyenfajta szorongás, nekik nincs mit a testük miatt szégyenkezniük. Smith arra hívja fel a figyelmet, hogy igenis létezik a férfiaknál is a testkép miatti szorongás; a márciusi esemény éppen az ezzel kapcsolatos tabukat kívánja ledönteni.

6 tipp a nagyobb péniszért

Smith a The Telegraph-nak elmondta, hogy ő személy szerint hosszú évekig szorongott a saját testi adottságai miatt; állandóan csak kis péniszméretére gondolt, és ez egy igen egészségtelen folyamatot indított el benne, amivel nagyon nehéz volt megbirkóznia. „A plakátok tele vannak photoshoppolt péniszű férfi modellekkel, a pornóiparban is kizárólag a nagy méret az elfogadott. A mai világban nagyon nehéz meglátni, mi a reális, az átlagos méret. Amit ma látunk, az inkább a fantázia műve” – mondja.

A férfiak mentális életét teszi tönkre a kicsi péniszük

Arra a kérdésre, hogy hogyan érintette ez a szorongás a párkapcsolatait, Smith elmondta, hogy 17 éve él boldog kapcsolatban a feleségével, aki soha semmiféle módon nem jelezte, hogy bármilyen probléma lenne a nemi szervével. Ettől függetlenül a szorongás megmaradt: ő nem tudta megszeretni azt, amit a felesége szeretett. A mostani eseménnyel többek között arra szeretné felhívni a közvélemény figyelmét, hogy hányan élnek át hasonló kínokat, mint ő.

„Szerintem túl kevés szó esik erről a témáról, tabunak számít, és alul van értékelve a jelentősége, pedig a péniszméret minden férfi számára alapvető kérdés, amivel meg kell birkóznia.” A mostani eseményen elmondása szerint előadások, kulturális programok és közös szabadidős programok segítik majd abban a férfiakat (és a nőket is), hogy könnyebben tudjanak beszélni erről a témáról. „A péniszmérettel kapcsolatos aggodalmaknak nem fizikai, hanem lelki okuk van” – mondja.

Arra a kérdésre, hogy szerinte mekkora problémáról van szó, Smith elmondta, hogy szerinte igen nagy és ijesztő gond van a péniszméretekkel. Nagyon kevés információ érhető el azzal kapcsolatosan, hogy a péniszméret hogyan érinti a férfiak mentális egészségét; egyszerűen ezt a témát eddig nem kutatták. Ugyanakkor a férfiak igenis szeretnének ezzel kapcsolatosan informálódni „tavaly a vers publikálása után férfiak ezrei kerestek meg, hogy beszéljenek velem erről a témáról” – mondja.

Smith célja, hogy a témával kapcsolatosan pozitív üzeneteket juttasson el minél szélesebb közönségnek. „Olvastam arról a 17 éves fiúról, aki öngyilkosságot követett el kis péniszmérete miatt. Ez borzalmas. Nem lenne szabad hagyni, hogy ez megtörténhessen” – teszi hozzá.

Smith szerint s péniszméret nem kizárólag a férfiak ügye: ezen férfiaknak és nőknek együtt kell dolgozniuk. „Ez egy olyan ügy, amely közelebb hozhatja egymáshoz a férfiakat és a nőket.” A márciusi esemény az őszinteség és a jófajta humor jegyében kell, hogy teljék. Fontos lenne, hogy a férfiak ne érezzék úgy, hogy néhány centiméterrel többet kell mondaniuk, ha a péniszük méretéről van szó. „A pénisz nem fegyver.”

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!

Figyelmeztetés!

Az általad megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintsd meg, ha elmúltál 18 éves.