Nem tabu már a férfimeztelenség

New York, 2007. november 5. (MTI) - Éles vitákat váltott ki egy új sorozat, a Mondd, hogy szeretsz (Tell Me You Love Me) első epizódja, amelyben egy partnernője által levetkőztetett férfit láthatott a néző teljesen meztelenül és frontálisan.

Az Amerikában vasárnaponként este 21 órakor sugárzott film három - huszonéves, harmincas és negyvenes -, szexuális válságba jutott pár hálószobájába hatol be. Mindhárom párt egy hatvanéves pszichiáternő kúrálja, aki 43 év után is intenzív erotikus kapcsolatot tart fenn nyugdíjas férjével.

A filmet némely kritikus Bergman Jelenetek egy házasságból, vagy Woody Allen Férjek és szeretők című filmjéhez hasonlította. Maguk a szereplők az alkotást egyszerűen "forradalminak" nevezték. Eddig csak a pornócsatornák mentek ennyire messzire - írták a lapok a sok szex, erekció, önkielégítés, és teljes, frontális, főleg férfi meztelenség láttán.

Az ötletgazda, a 40 éves Cynthia Mort maga is meg van lepődve, de ellenkező előjellel. "Ki gondolta volna, hogy egy bokszmeccs közben létrejött, szemből látható orgazmus lesz a legnagyobb sokkhatással az amerikaiakra? A férfiak sokkal puritánabbak, mint a nők, amikor vetkőzni kell. Nincsenek hozzászokva" - mondta.

Talán éppen ez magyarázza a sok kritikát, és azt, hogy a zajos beharangozó után is csak 940 ezren nézték meg az első részt, és csaknem mind nők - írta a Corriere della Sera című olasz napilap.

A férfiközönség ódzkodása még a blog világában is tükröződött. "Jól felépített pornográfia. A színészek tehetségtelen senkik, akiket csak azért szerződtettek, hogy szimulálják a szexet" - írták a bloggerek.

Egy szakmabeli producernő szerint "a teljes és frontális férfimeztelenséget eddig sokkal inkább tabunak tekintették, mint a nőit. Sokan most Hollywoodban elhatározták, hogy egyenlőséget teremtenek ezen a területen is."

(MTI-Panoráma)

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Túlnyomóan borult, párás idő várható, szitálás előfordulhat. Nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő estére 1 és 6 fok közé hűl le a levegő. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!