A szex egyik nem várt és különös mellékhatása

A szexuális együttlét átmeneti emlékezetkieséssel is járhat - olvasható a meglepő tény a Journal of Emergency Medicine című magazin szeptemberi számában.

Egy 54 éves amerikai nő egyszer csak megjelent a washingtoni Georgetown-i Egyetemi Kórház sürgősségi osztályán, és azt állította, hogy semmire sem emlékszik az elmúlt 24 órából, ráadásul az újabb emlékei is homályosak és részben hiányosak. Egyetlen dologra tudott csak visszaemlékezni, hogy az amnéziája pontosan egy órával azután kezdődött, hogy lefeküdt a férjével.

Az átmenetei globális amnéziában szenvedő emberek általában nem panaszkodnak semmiféle mellékhatásra, és a memóriazavarok idővel többnyire maguktól megszűnnek. Az ideiglenes amnézia egy meglehetősen ritkán előforduló jelenség, évente 100 000 emberből körülbelül 3-5 embert érint. A kutatók egyelőre nem biztosak benne, hogy mi okozza ezt az állapotot, és az sem világos, hogy az átmeneti amnéziás páciensek mitől maradnak mégis beszédesek és éberek, miközben a memóriájuk nagy része kiesett.

"Az okok egyelőre ismeretlenek az orvostudomány előtt" - mondta dr. Sebastian Ameriso, a Buenos Aires-i Neurológiai Kutatóintézet ideggyógyásza. - "A szokatlan állapot sok esetben komoly riadalmat kelt a páciensek körében, pedig ennek semmi köze a stroke-hoz, nem okoz semmiféle agykárosodást, és többnyire teljesen ártalmatlan" - tette hozzá dr. Ameriso.

A washingtoni asszony agyán MRI és CT vizsgálatokat is végeztek az orvosok, mint minden hasonló esetben, de semmiféle károsodást nem lehetett kimutatni, ráadásul mire a páciens elhagyta a sürgősségi osztály vizsgálóját az átmeneti amnézia tünetei szinte nyom nélkül eltűntek.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra