A lógó has zavarja leginkább a nőket

Egy új felmérés adatai szerint azok a nők kevésbé tartják magukat vonzónak, akiknek lóg a hasa. A brit The Hospital Group nevű plasztikai sebészeti és szépészeti központ által végzett felmérés során a pácienseket az őket kezelő plasztikai sebészek személyesen kérdezték meg, milyennek gondolják önmagukat testi adottságaik fényében.

A Daily Expressben, az eredményekről megjelent cikkben a The Hospital Group szóvivője elmondta, nem tartják meglepőnek a páciensek nyilatkozatát, hiszen 2010-re már nagyon sok zsírleszívásra és hasplasztikai beavatkozás elvégzésére érkezett megrendelésük.

A felmérésből kiderült, hogy a lógó has mellett a nők számára a legfontosabb, hogy a combjukat megfelelő méretűnek és alakúnak láthassák. Az adatok szerint ugyanis a nők 42 százaléka vékonyabb combokat szeretne magának. A harmadik helyen a csüngő felkarbőr jutott a dobogóra a nőknél, önmaguk szerint leginkább problematikusnak ítélt területek rangsorában. A felmérésben a megkérdezettek mindössze 4 százaléka nyilatkozott úgy, hogy semmit nem változtatna meg magán.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!