Óraátállítás: ezek a napokig tartó tünetek

A hétvégi óraállítás miatt sokan ébredhetnek fáradtan és kialvatlanul, a dekoncentráltság pedig még néhány napig eltarthat. Legyünk kicsit elnézőbbek magunkkal, ha nem tudunk eléggé koncentrálni.

Fejfájás, fáradtság, elalvási nehézségek

Az idei évben március 25-én, vasárnap kell egy órával előreállítani az órát . Az átállás sokakat megvisel: az érzékenyeknél fejfájás, napközben erős fáradtság, este pedig elalvási nehézségek jelentkezhetnek. Ennek oka az úgynevezett cirkadián ritmus felborulása.

Dr. Vida Zsuzsanna neurológus, szomnológus elmondta, hogy a cirkadián ritmus tulajdonképpen szervezetünk belső órája, amelyet egyaránt befolyásolnak belső tulajdonságok - a sejtjeinkben megtalálható gének - és külső hatások, mint például a világosság, a sötétség, a mozgás, az evés. Ennek felborulása sok kellemetlen és akár súlyos következményt is maga után vonhat.

Több hátránya, mint előnye

Az óraállítás mellett és ellene minden évben több érvet is olvashatunk, hallhatunk. Előnyeként említik, hogy mivel később sötétedik, munka után nem sötétben kell hazavezetnünk, és több lesz a szabadidőnk munka után, így például világosban sportolhatunk is a szabadban. A valóságban azonban erre csak keveseknek marad energiája, a többség nagyon megszenvedi az átállást. Az igazság, hogy a szomnológusok maximálisan ellene vannak az óraállításnak - mondja a szakértő.

Mivel alvásidőnkből így elvesztünk egy órát, és ez az átállás akár hetekig is eltarthat, ebben az időszakban fáradékonyabbak, ingerültebbek lehetünk, és csökken a szervezetünk reakcióideje. A kedvezőtlen hatások következtében az óraállítást követő napokban megemelkedik az infarktus kockázata, a közlekedési balesetek száma pedig több héten keresztül növekszik.

Az óraátállítás megzavarja a cirkadián ritmust, ezért fáradtabbak lehetünk, mint általában, óraátállítás cirkadián ritmus alvás alvási nehézségek melatonin fáradtság
Az óraátállítás megzavarja a cirkadián ritmust, ezért fáradtabbak lehetünk, mint általában

Mit tegyünk, ha az óraállítás miatt nem alszunk jól?

A következő napokban legyünk türelmesek magunkkal és a környezetünkben élőkkel is. Ha este nem tudunk elaludni, forgolódás helyett menjünk át egy másik szobába, és olvassunk, használjuk a napjainkban népszerű felnőtteknek szóló színezőkönyveket, hallgassunk relaxációs zenét, vagy végezzünk más, álmosító tevékenységet. Amikor úgy érezzük, hogy elálmosodtunk, akkor feküdjünk vissza az ágyba.

Óraátállítás: mit tehetünk, hogy könnyebb legyen? A külső és a belső óra összehangolása nagyon fontos a szervezet megfelelő működése érdekében, ezért nem árt kicselezni az óraátállítást .

Ha ezek sem válnak be, akkor a melatonin is segíthet. A melatonin a szervezetben természetes módon is előfordul, a tobozmirigy termeli az alvás ideje alatt - magyarázza dr. Vida Zsuzsanna. Fontos szerepe van az alvás-ébrenlét ritmusának meghatározásában, ezért ha tabletta formájában visszük be a szervezetbe, segítheti az átállást, az óraállítás okozta alvászavar elkerülését.

Forrás: JóAlvás Központ

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

Nagyrészt derült idő várható, felhős tájak csak a délnyugati megyékben maradhatnak. Estig még kevés helyen - főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben - zápor, esetleg zivatar is kialakulhat, de a délnyugati megyékben éjszaka sem zárható ki csapadék. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk, eleinte helyenként még erős, esetleg viharos közeli is a keleti, északkeleti országrészben.Késő estére általában 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 16 és 22 fok között alakul, de a szélárnyékos északi tájakon ennél alacsonyabb értékeket is mérhetünk. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.