Négy dolog, amely elszigetel a boldogságtól

Nemrégiben jelent meg a román származású blogger, Luminita D. Saviuc milliós tételben fogyó bestsellere arról a 15 dologról, amelyet abba kell hagyni a boldogság érdekében. Négy ezek közül is kiemelkedik.

Saviuc nehéz gyerekkora miatt csak fokozatosan ismerte meg a boldogságot, s az ehhez vezető úton szerzett tapasztalatait osztotta meg . Szerinte vannak dolgok, amelyekkel már kezdet kezdetén szembe kell nézniük mindazoknak, akik belefognak a boldogságkeresésbe.

Önpusztító bebeszélés

Az embereknek meg kell tanulniuk, hogy ők maguk a legjobb barátjuk, különben túl könnyen beleesnek a csapdába, amelyben a saját legnagyobb ellenségükké válnak.

„Ha arra fókuszálunk, hogy melyek az aktuális hiányosságaink, szem elől tévesztjük, hogy mit tehetnénk. A gondolatok minőségét a meggyőződés határozza meg, amely pedig arra hat, hogy az ember hogyan éli az életét” – magyarázta Saviuc. Ha a túlzott önkritika vagy önostorozás megjelenik a gondolatok között, akkor érdemes feltenni a kérdést: Igazak ezek a dolgok? Akarok én azzal így beszélni, akit szeretek? A válasz mindkét kérdésre valószínűleg az lesz, hogy nem. Ha a negatív gondolatokat a tényekkel rendszeresen összevetve értékeljük, lassanként meg lehet szabadulni a negatív önszuggeszciótól.

Arról, hogy boldogok vagyunk-e, mi magunk döntünk

Félelem

Az aggodalom, az idegesség, a szorongás mind ott van a fejünkben. Ha valaki végiggondolja, hogy a halálos ágyán fekszik, s megbékélt az elkerülhetetlennel, akkor rájön, hogy a félelemnek abban a pillanatban már nincs hatalma fölötte. Inkább annak az érzésnek van jelentősége, hogy sajnálom mindazt, amit nem tettem meg – vélekedik Saviuc.

Azt javasolja, hogy a megjelenő félelmet próbáljuk elterelni, átirányítani. Amikor feltűnik a kudarc félelmetes képe, akkor a gondolatokat érdemes olyan irányba fordítani, ahol kellemes érzések keletkeznek (=a családra, a barátokra, egy sétára a kedvenc parkban, egy napra a strandon stb.). Ez a trükk többnyire működik, s a félelem ujjai kiengednek, s a szorítást átveszi a körülöttünk lévő világ érzett szeretet érzése.

A múlt

A mentális erő megszerzése és megtartása pont olyan mint a fizikai edzés: kemény munka, meggyőződés és kitartás kell hozzá. Részletek A múltat el kell fogadni, azzal együtt, hogy nem lehet megváltoztatni, de lehet tanulni belőle. Saviuc rámutat: „A fájdalmas dolgok, amelyeket megtapasztalunk, megtanítanak megbocsátani, a látszatokon túlra tekinteni, és felfogni, hogy a bántások azért érkeznek az emberektől, mert rossz helyen, rossz helyzetben vannak.” Miután új keretbe helyezzük a múltat, a tapasztalat válik meghatározóvá, s ez megszabadít a régi sebek kapargatásától.

A mellékletek

A legtöbb ember úgy gondolja, hogy egyes dolgok (autó, ház, más jelentős vagyontárgy) birtoklása boldogsághoz vezet. Saviuc ironikusan azt mondja, ezek a mi mellékleteink, amelyek elvesztése miatt rengeteg aggodalmat, félelmet érzünk. Úgy véli: „Fontos elmagyarázni magunknak, hogy ebben az életben ezek között semmi olyasmi nincs amit feltétlenül meg kellene tartanunk. Ha megbarátkozunk ezzel az elképzeléssel, sokkal békésebb élet alakítható ki.”

Szerinte észre fogjuk venni a kapcsolatainkban bekövetkező javulást, ha feladjuk a félelmet, amit az elutasítás és a veszteség miatt érzünk, s a szeretet, amit adunk önzetlenné és tisztává válik. Mint minden mentális blokk feloldása a mellékletekről való lemondás is időt vesz igénybe, és gyakorlást kíván. De csak annyit kell megpróbálni, hogy jobbak legyünk ma, mint tegnap voltunk. Mindennek az alapja a szándék, azt követően pedig minden a helyére kerül” – mondja Saviuc.

Forrás: Health

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.