Magán is segít a másokon segítő depressziós

Azt már bizonyára sokan megtapasztalták, hogy miközben másokon segítenek, saját maguk is jobb kedvre derülnek, nemrég azonban tudományos alapon is bebizonyosodott, hogy a másokkal való jótékonykodás elmulaszthatja akár a depressziót is.

Sonja Lyubomirsky, a Kalifornia Egyetem pszichológia professzora, úgy véli, hogy akik krónikus lehangoltságtól szenvednek, fontos, hogy időnként pozitív érzelmeket vigyenek az életükbe, ami könnyen elérhető az által, ha másokon segítenek.

Mivel világszerte több mint százmillió ember küzd a depresszióval - köztük 16 milliónál is több felnőtt amerikai, akiknek nagy része semmiféle szakorvosi kezelésben nem részesül - hallatlan előnyökkel járhat a fenti pozitív szemlélet alkalmazása. A módszer lényege, hogy legyünk kedvesek másokhoz, fejezzük ki a hálánkat mások iránt, gondolkodjunk optimistán és gyakran vegyük számba mindazokat a jó dolgokat, amik történnek velünk.

A depressziós ember életéből pont a pozitív érzelmek hiányoznak, tehát a fenti módszer nemcsak kedélyjavítóként működik, de az illető önbecsülését is segít megerősíteni. Aki pozitív érzelmeket táplál a környezete iránt, az hamarosan megtapasztalja, hogy a környezete is pozitívan fog őhozzá állni.

Aki másokon segít, az nem ér rá a saját bajaival foglalkozni, így automatikusan javul a közérzete. Mindehhez pedig még orvosi segítségre sincs szükség, az elszántság és a kitartás azonban nélkülözhetetlenek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!