Kiderült, mely világvárosokban a legjobb élni

Helsinki a legélhetőbb város a munka és magánélet egyensúlya szempontjából, míg például London kifejezetten rosszul teljesít ebben az összehasonlításban - derült ki a Kisi biztonságtechnikai cég legfrissebb felméréséből.

A járvány után a hazai vállalatok csökkenteni tervezik a távmunkát. Részletek itt.

A pandémia, illetve bezártság és home office időszakában sokan legfeljebb csak az ismert dalból emlékezhettek a nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás egyensúlyára, hiszen az otthonléttel a határok összemosódtak, és az egyensúly emiatt megbillent - nem ritkán a nyolcnál jóval több óra munka irányába. Nem meglepő, ha bőven akadnak, akik a kiégés tüneteit észlelik magukon, mások viszont már számolják vissza a napokat, amikor visszatérhetnek az irodába, remélvén, hogy közelebb kerülnek a munka és magánélet egyensúlyának helyreállításához.

Egy friss felmérés szerint a finn fővárosban a legjobb a munka és a magánélet egyensúlya
Egy friss felmérés szerint a finn fővárosban a legjobb a munka és a magánélet egyensúlya. Fotó: Getty Images

Erre nemcsak hazánkban, hanem világszerte is egyre nagyobb figyelem irányul. Mint azt a metro.co.uk írja, nemrégiben a Kisi saját kutatásában 50 nagyvárost elemzett, és felállított egy ranglistát arról, hol a legjobb, illetve hol a legrosszabb a munka és a magánélet egyensúlya. Három szempontra fókuszáltak: a munka intenzitására, a társadalom és intézmények, valamint az adott város élhetőségére. Nem meglepő módon a skandináv fővárosok remekül teljesítettek: Helsinki, Oslo, Stockholm és Koppenhága is a legjobbak között található. Budapest a 32. helyen áll a listán.

A munka és magánélet egyensúlya szempontjából legjobb nagyvárosok

  1. Helsinki, Finnország
  2. Oslo, Norvégia
  3. Zürich, Svájc
  4. Stockholm, Svédország
  5. Koppenhága, Dánia
  6. Ottawa, Kanada
  7. München, Németország
  8. Vancouver, Kanada
  9. Amszterdam, Hollandia
  10. Sydney, Ausztrália

A legrosszabbul teljesítő városok között az első három a Távol-Keleten található. A kutatást jegyző cég szerint itt a leginkább stresszesek az emberek, és a kiégés tüneteit is sokkal többen tapasztalják magukon, mint a fent említett városokban.

A munka és magánélet egyensúlya szempontjából legkevésbé előnyös városok

  1. Hongkong
  2. Szingapúr, Szingapúr
  3. Bangkok, Thaiföld
  4. Buenos Aires, Argentína
  5. Szöul, Dél-Korea
  6. Tokió, Japán
  7. Houston, Egyesült Államok
  8. Kuala Lumpur, Malajzia
  9. Calgary, Kanada
  10. London, Egyesült Királyság

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!