Idegen helyen ezért alszunk rosszabbul

Kevés kivétellel a legtöbben nem tudjuk olyan jól kipihenni magunkat utazáskor, nyaraláskor, vagy ha valamelyik barátunknál alszunk, mint a saját ágyunkban. Egy kutatás arra kereste a választ, hogy vajon mi lehet az oka ennek a jelenségnek.

A megfelelő alvás alapvetően fontos, hogy az emberek hosszútávon is megőrizzék az egészségüket és a teljesítőképességüket. Azt hihetnénk, hogy az emberi szervezet igényei - az alvásban legalább is - egységesek, bármelyik fertályán is járunk a világnak. Csakhogy ez nem így van.

A Brown Egyetem kutatói 35 ember alvási szokásait követték és figyelték meg - az első megállapítás, amire jutottak, az volt, hogy még az egészséges, alvászavarokban nem szenvedő személyek is nagyon sokat forgolódtak álmukban akkor, mikor nem a saját ágyukban aludtak. Alvás közben figyelték a kutatásban részt vevők agyi hullámait, amelyek látványos eltérést mutattak akkor, amikor valaki otthon aludt, és akkor, amikor idegen helyen. Utóbbi esetben a két agyfélteke közül a jobb az alvás, a bal viszont az ébrenlét jeleit mutatta. A bal oldal tehát gyakorlatilag egész éjjel "ébren maradt" és virrasztott, ami miatt az alvás sokkal kevésbé volt pihentető a szokásosnál.

Még az alvászavarban nem szenvedők is sokat forgolódnak álmukban, ha nem a saját ágyukban alszanak
Még az alvászavarban nem szenvedők is sokat forgolódnak álmukban, ha nem a saját ágyukban alszanak

"Ha a környezet új, vagy szokatlan számunkra, az agy egyfajta riasztórendszert üzemeltet, és megfigyeli a külvilágot, hogy kiszűrjön mindent, ami szokatlan" - mondta el a kutatásról szóló tanulmány szerzője, Masako Tamaki.

A szakértők szerint ez a szokás gyakran megfigyelhető a nagyobb testű állatoknál is - a bal agyfélteke ébren marad és figyel, míg a jobb alszik. A kettő közötti eltérés az oka annak, hogy idegen helyen - legalábbis az első két-három éjszakán - nem tudunk ugyanúgy pihenni, mint a megszokott helyünkön. Ha viszont valahol huzamosabb időt töltünk el - például egy hétre nyaralni utazunk - néhány nap után minden visszazökken a rendes kerékvágásba, és ha az agyunk is megszokta az új környezetet, az alvásunk ismét pihentető lesz.

Forrás: rodalewellness.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +26 °C
Minimum: +13 °C

Az esti órákig még több lesz a gomolyfelhő, amelyből elsősorban a déli és a keleti megyékben alakulhat ki további zápor, zivatar. Éjszaka a gomolyfelhők nagyrészt feloszlanak, csak kisebb körzetekben lehetnek felhők. Egyre kevesebb helyen várható ki zápor, zivatar, azonban egy-egy zápor még az éjszaka második felében is előfordulhat. Az északi, északnyugati szél éjjel átmenetileg veszít erejéből, de élénk széllökések továbbra is lehetnek.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 16 fok között alakul, ugyanakkor a szélvédett, illetve hidegre hajlamos északi völgyekben ennél pár fokkal hidegebb is lehet. Csütörtökön is hidegfronti hatás várható, amely fejfájást, ingerlékenységet és vérnyomás-ingadozást válthat ki az arra érzékenyeknél.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?