Hat meglepő alvási szokás

A megfelelő alvás alapvetően fontos, hogy az emberek hosszútávon is megőrizzék az egészségüket és a teljesítőképességüket. Azt hihetnénk, hogy az emberi szervezet igényei - az alvásban legalább is - egységesek, bármelyik fertályán is járunk a világnak. Csakhogy ez nem így van.

Többnyire arról folyik vita, hogy milyen pózban érdemes aludni, hason, háton vagy oldalfekvésben? Pedig az igazi kérdés az, hogy eleget alszunk-e? Úgy tűnik, hogy a világ különböző tájain e fontos fiziológiai szükséglet kielégítésére más és más módszerek alakultak ki. Íme, hat meglepő módszer.

1. Japán – Szundikálás a ranglétrán

A japán kulturális hagyományban a munkahelyen való szundikálásra külön fogalom szolgál, az inemuri. A jelentése, hogy „alszik, miközben jelen van”. Ez messze nem tabu, sőt annak a jele, hogy az adott személy mennyire fáradt a kemény munka miatt. De e szokásnak az is az oka lehet, hogy a japánok alszanak a legkevesebbet bármely más néppel összehasonlítva a világon. Csak 6 óra és 22 perc jut átlagosan az éjszakánkénti alvásra.

Az alvásnak négy különböző szakaszát különböztetjük meg, amik egy ciklussá állnak össze. Egy átlagos éjjel mintegy öt ciklust él meg szervezetünk. De mi történik a különböző szakaszok alatt? Kattintson! Úgy néz ki, hogy jobb, ha munka közben alszanak. De ami igaz, az igaz. Tudományos tanulmányok azt mutatják, hogy egy kis szundítás gyakorlatilag újra indítja az agyat, és javul tőle a kreativitás, az éberség és koncentráció.

2. Nagy-Britannia – Ádámkosztüm a divat

A felmérések szerint a britek egyharmada meztelenül alszik . Ennek lehetnek igazi egészségügyi előnyei, ideértve a test jobb hőmérséklet-szabályozását és a partnerhez való kötődés megerősítését.

3. Ausztrália – Alvócsoportok

Yasmine Musharbash, a University of Sydney antropológusa arról számolt be, hogy a közös alvás egy fontos kulturális preferencia a bennszülött közösségben. Az emberek mindig más emberek társaságában alszanak, függetlenül attól, hogy egy matracon, ágyban vagy egy pléden pihennek. Meghatározott rendben fekszenek le, hogy megvédje a sérülékenyebbeket, például a gyermekeket és az időseket. Ezért a sorok két végén mindig erősebb felnőttek alszanak. A védelem és összetartozás érzéséből származó nyugalom fontos eleme a sikeres alvásnak.

4. Mexikó – Függőágy függők

A függőágyak gyártása hatalmas iparág a mexikói Yucatán-félszigeten, s e tevékenység egészen a gyarmati időkig nyúlik vissza. Sokan esküsznek rá, hogy a függőágyban édesebb az alvás, de hogy ez igaz lenne, arra nincs valódi bizonyíték.

Mexikóban esküsznek rá, hogy a függőágyban édesebb az alvás

5. Botswana és Zaire – Ahogy esik

Sok modern vadászó-gyűjtögető törzs számára az alvás nagyon képlékeny állapot. „Akkor alszanak, ha úgy érzik, hogy szükségük és lehetőségük van rá. Mindegy, hogy a nap folyamán, az esti órákban, a sötét éjszakában látják elérkezettnek az időt. E törzseknél az alvás nem egy ismétlődő időablakban van, mint a legtöbb nyugati társadalomban” – mondja Carol Worthman antropológus.

Alvási szakemberek azt mondják, hogy ha az ember csak valóban fáradtan alszik, az holtbiztos módja a jobb pihenésnek és az alvás közbeni szorongás elhárításának.

6. Indonézia – Átalusszák a félelmeiket

Az emberek az indonéz Bali szigetén egy egészen különös alvási szokást gyakorolnak. Az úgynevezett „félelem alvás” Worthman szerint stresszes helyzetben jelenik meg, amikor azonnal mély álomba zuhannak. Ezt a technikát úgynevezett kulturális akvizícióval lehet elsajátítani. A balinézek hiszen benne, hogy az alvás segíthet csökkenteni vagy akár teljesen törölni a félelmi reakciókat.

E példák is igazolják, hogy az alvás nem csak a biológiai jelenség, hanem mélyen gyökerezik a különböző kultúrákban, az életmódban és szokásokban. Azaz mindenki úgy alszik, ahogy az neki a legjobb, ahogy azt megtanulta, ahogy a kultúrája az alvási módszereket átörökítette. Új alvási metódusok kipróbálása, akár izgalmas utazást is jelenthet más népek kultúrájába.

Forrás: Huffington Post

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Kevés helyen - főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben - zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Egyre nagyobb területen északnyugatira, északira fordul a szél, és megélénkül, néhol meg is erősödik, majd késő délutántól az északkeleti tájakon helyenként esetleg viharos közeli lökésekre is számíthatunk.Késő estére általában 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.