A hosszú élet titka: 100 évig aludj jól!

A Sleep májusi számában megjelent tanulmány az első nagy mintaszámon végzett vizsgálat eredményeit közli, mely idős egyének alvási szokásaival foglalkozott: a vizsgált csoportban közel 2800 100 éves, vagy annál idősebb alany is volt.

A vizsgált egyének 65%-ánál az alvási minőség jónak, vagy kifejezetten jónak bizonyult - az átlagos napi alvás 7 és fél óra volt, mely magába foglalta a délutáni szundítás idejét is. Meglepetésre, a 100 éves és annál idősebb korosztály 70 százalékkal nagyobb arányban számolt be jó alvásról, mint a 65 és 79 év közöttiek. A statisztikát súlyozták demográfiai karakterisztika, szociális státusz, és egészségi állapot szerint. A nőkhöz viszonyítva a férfiak 23%-kal nagyobb arányban számoltak be jó alvásról.

Számos egészségi probléma kapcsolatba hozható a rossz alvással: a magukat rossz egészségi állapotúnak vélők 46%-kal alacsonyabb arányban számoltak be jó alvásról. Szintén rosszabb volt az arány az idegesebb egyének, a krónikus betegségben szenvedők, illetve a mindennapi küzdelmet átélők között.

A cikk vezető szerzője, Dr. Danan Gu, a Portlandi Állami Egyetem kutatója szerint a két legfontosabb faktor a kor és az egészségi állapot volt. A vizsgálatot 2005-ben Kínában végezték (22 kínai tartomány bevonásával), összesen 15 638, 65 évesnél idősebb kínai résztvevővel, 3927 a 90 és 99 közötti, míg 2794 a 100 és afeletti korosztályból került ki. A maga 1,3 milliárdos populációjával Kína a világon az egyik leginkább öregedő ország, becslések szerint 40 és fél millió ember 75 éves, vagy annál idősebb.

A résztvevők a vizsgálat során otthonukban feltett kérdésekre válaszoltak: az alvásminőségre, a napi alvással töltött időre, illetve egyéb társadalmi és egészségügyi faktorokra kérdeztek rá. A további elemzések szerint az adekvát orvosi ellátás 84 százalékban, a jó anyagi helyzet 56 százalékban növelte a jó alvási készséget.

"Az egészséges idős egyének többsége elégedett volt alvásával. Az idősebbeknél jelentkező alvási problémák oka inkább pszichológiai és pszichoszociális" - tette hozzá Dr. Gu.

A vizsgálatból egyenes úton nem következik egyértelműen a fordított okozatiság is, azonban a tudósok kétirányú kapcsolatot feltételeznek. Ennek megerősítésére egy későbbi publikációban a 2008-2009-es vizsgálat eredményeinek összehasonlítását tervezik a 2005-össel.

Forrás: Medipress hírszolgálat

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!