Ezeken a szokásokon változtassunk, ha nem tudunk aludni

Mindenki életében előfordulnak olyan éjszakák, amikor valami miatt egyszerűen képtelen elaludni. Ha ez több napig is eltart, különösen kellemetlen lehet, de szerencsére van megoldás - megfelelő "előkészületek" után egészen biztosan álomba fogunk szenderülni.

Ne igyunk lefekvés előtt

A vizelési inger sokak álmát képes megzavarni, így nagyon fontos, hogy közvetlenül lefekvés előtt már ne igyunk. Ha esetleg gyógyszert kell bevennünk, azt is tegyük meg félórával az előtt, hogy ágyba bújnánk, és csak egy-két korty vízzel nyeljük le.

Hétvégén is keljünk időben

A megfelelő mennyiségű pihenés egyik fontos feltétele, hogy ne borítsuk fel az alvási ciklusunkat, ezért a legjobb, ha a hétvégéken sem kelünk fel órákkal később, mint hétköznap. Ha jól is esne lustálkodni, vegyük figyelembe, hogy a következő munkahét első napjain ez könnyen megbosszulhatja magát.

Az ágyban csak aludjunk

Nagyon fontos, hogy az ágyat alváson (és szerelmeskedésen) kívül ne használjuk másra: ne együnk ott, ne dolgozzunk, ne tévézzünk, ne olvassunk, ha nem muszáj. Ezeket a dolgokat tegyük a fotelban vagy a kanapén, és ha ágyba bújunk, azonnal kapcsoljuk le a villanyt, és csukjuk be a szemünket.

A nyugodt, pihentető alvásért mi magunk is sokat tehetünk
A nyugodt, pihentető alvásért mi magunk is sokat tehetünk

Lefekvés előtt ne sportoljunk

A késő esti edzések hátulütője, hogy felpörgetik a szervezetet. Kutatások szerint ha kevesebb, mint három óra telik el a lefekvés és az edzés között, akkor megnehezítheti az elalvást. Ugyanakkor ha lefekvés előtt legalább hat órával mozgunk akár csak húsz percet is, akkor nagyobb lesz az esélyünk a pihentető alvásra.

Hagyjuk kint a kütyüket

Az ágyba ne vigyünk tabletet, laptopot, de még mobiltelefont se, ha nem muszáj, mert a kék fény hatására kevesebb melatonin termelődik a szervezetben, így nehezebb lesz elaludni. Ne olvasgassuk az e-mailjeinket sem, próbáljuk meg a hálón kívül hagyni a stresszt és a napi gondokat!

Ne szunyókáljunk délután

Akármennyire csábító is ebéd után egy kis szundikálás, álljunk ellen, és inkább sétáljunk egyet - ha csak félórára dőlünk is le, biztosak lehetünk benne, hogy este nem fogunk tudni időben elaludni, reggel pedig fáradtan ébredünk. Így megint szükségét érezzük majd a délutáni szunyókálásnak, és egyfajta ördögi körbe kerülünk.

Forrás: fitnessmagazine.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!