Az álmatlanság leggyakoribb okai

Az inszomnia körülbelül minden tizedik embert érint világszerte. Az álmatlanságnak különböző fajtái vannak, ha pedig megtanuljuk ezeket felismerni, illetve ismerjük a kiváltó okokat, akkor megoldást is sokkal könnyebb találni a problémára.

Alvászavar szorongás miatt

Az alvászavar vajon maga a betegség vagy csupán tünet? Részletek itt.

Ha túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítunk az alvásnak, és sokat gondolunk rá, hogy mennyire rossz lesz, ha majd nem tudunk aludni, akkor ez oda vezethet, hogy éppen emiatt nem tudunk pihenni. Az alvással kapcsolatos indokolatlan félelmek gyakran vezetnek alvászavarhoz, leghatékonyabban pedig rendszeres relaxálással, meditációval enyhíthető. Jó ötlet a jóga és a tai chi is.

Álmatlanság gyógyszerek miatt

Ha valakinek olyan súlyos alvásgondjai vannak, hogy kizárólag gyógyszerrel sikerül orvosolni a problémát, akkor nagyon fontos, hogyan és mennyi ideig szedi a tablettákat. Szakértők szerint azoknál, akik több hónapon át szednek ilyen készítményeket az alvászavaraik miatt, fel kell készülni rá, hogy problémájuk csak még súlyosabb lesz, amikor leállnak a tablettákkal. Éppen ezért fontos, hogy altatókat sose szedjünk magunktól, kizárólag szakember irányítása mellett, aki időről időre beállítja adagunkat.

álmatlanság, inszomnia, alvászavar, elvalvási nehézség
Nagyjából minden tizedik ember szenved valamilyen szintű álmatlanságtól

Túl korai lefekvés

Talán elsőre furcsán hangzik, de ha túl korán bújunk ágyba, mondjuk, mert előző éjjel nem aludtunk jól, és be akarjuk pótolni a kiesett órákat, akkor ez is okozhat álmatlanságot . Fontos, hogy ha lefekvés után 20 perccel még nem alszunk, akkor inkább keljünk fel, és várjuk meg, míg elálmosodunk. Ha álmatlanul forgolódunk, felboríthatjuk alvási ciklusunkat - körülbelül ugyanaz a helyzet, mintha délelőtt tízkor mennénk ebédelni, és két órán át csak ülnénk és várnánk az étteremben, hogy tényleg éhesek legyünk.

Nem vagyunk igazán álmosak

Nagy különbség van az álmosság és a fáradtság, kimerültség között. A kimerültség az, amit például egy kiadós edzés után érzünk - a maratonfutók sem alszanak el, miután beértek a célba, mert nem álmosak, hanem kimerültek. Az álmosság viszont agyi eredetű. Érdemes felismerni a kettő között a különbséget, és csak akkor lefeküdni, ha valóban álmosak vagyunk.

Rendszertelen életmód miatti álmatlanság

A pihentető alvás egyik fontos feltétele, hogy kövessünk bizonyos napi rutint, amelytől egyáltalán nem vagy csak kis mértékben térünk el. Ha nem ugyanakkor kelünk, fekszünk és eszünk, mint ahogy általában megszoktuk, akkor felboríthatjuk cirkadián ritmusunkat , ami alvászavarok és álmatlanság kialakulásához vezethet.

Forrás: livestrong.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Délelőtt a felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően a több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!