Az álmatlanság depresszióhoz, koncentrációs zavarokhoz vezethet

Az angliai Mentális Egészség Alapítvány által kiadott beszámoló nagy hangsúlyt fektet az alváshiány kezelésének fontosságára, mivel egyre nyilvánvalóbb, hogy szoros összefüggés van a kialvatlanság, a problémás emberi kapcsolatok, a kimerültség és a koncentráció hiánya között.

A rossz alvást már korábban is kapcsolatba hozták a depresszióval, az immunrendszer gyengeségével és a szívbetegségekkel, most pedig a háziorvosokat készülnek felvilágosítani, hogy minél hamarabb felismerjék a tüneteket betegeiknél.

Egy nemrég készült online felmérés alapján - melyen csaknem 6800 ember vett részt - harminc százalékra becsülték Anglia lakosságában az álmatlanságtól szenvedők arányát. Noha a minta nem volt reprezentatív, mivel nyilván többen töltötték ki a kérdőívet azok közül, akiknek valamilyen gondja volt az alvással, azért az kiderült belőle, milyen nagy életminőségbeli különbség van a jó és rossz alvók között.

Az álmatlanságban szenvedők közül négyszer többen küzdenek párkapcsolati gondokkal, háromszor többen érzik depressziósnak magukat, illetve ugyanennyien érzik úgy, hogy képtelenek bármire is koncentrálni. Dr. Dan Robotham, a Mentális Egészség Alapítvány vezető kutatója szerint - aki egyébként a beszámoló szerzője is - a rossz alvók könnyen ördögi körbe kerülnek, mivel a kialvatlanság lelki problémákhoz vezet, ami viszont még rosszabb alvást eredményez. "Nagyon fontos, hogy a munkaadók, az iskolai és az egészségügyi szervek vezetői felismerjék, ha valaki az alkalmazottaik között alvásgondokkal küzd" - nyilatkozta.

Colin Espie professzor, a Glasgow Egyetem Alvásközpontjának igazgatója hozzátette: "nem lehet többé a szőnyeg alá söpörni az alvásprobléma tényét Angliában, hiszen a jelenség kihat egészségügyi és gazdasági helyzetünkre, valamint mindennapi közérzetünkre is."

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!