Mielőtt nekiláttam volna ennek a cikknek, több ismerősömet is megkérdeztem, hogy véleményük szerint ők milyen személyiségűek. 10 emberből 8-an introvertáltnak vallották magukat. De ez nem is volt annyira meglepő: én is inkább ezt a tábort erősítem, így természetes, hogy jellemzően a hasonló személyiségűeket vonzom be a környezetembe.
Habár nincs két egyforma ember még az azonos személyiségtípusúak között sem, interjúalanyaim mégis egészen hasonlóan fogalmazták meg, hogy szerintük mit is jelent valójában introvertáltnak lenni: befelé fordulni, csendben feltöltődni, távol maradni a reflektorfénytől és a nagy tömegtől. Ágit például ugyan felvillanyozza a barátai társasága, de képes sírógörcsöt kapni, ha nincs elég énideje, amit nyugodtan és csendben tölthet el. Zsuzsi jellemzően jobban érzi magát egyedül, „elvonulva a világ szeme elől”. Martin pedig a következőket fogalmazta meg magáról:
Társaságban inkább megfigyelő szerepben vagyok, nem szeretek én lenni a középpontban. Jobban szeretem az intimebb beszélgetéseket a nagyobb társasági eseményeknél. Emellett a nagy tömeg nagyon hamar lefáraszt, így jobban szeretek péntek esti programként inkább olvasni egy jó könyvet, mint elmenni bulizni.”
Sok a tévhit az introvertáltakkal kapcsolatban
„Az emberek hajlamosak »antiszociálisnak« bélyegezni az introvertáltakat, pedig ez nem feltétlenül igaz rájuk. Egy introvertált személy is tudja élvezni mások társaságát és a közösségi eseményeket, csak alacsonyabban van az ingerküszöbe” – nyilatkozta a Healthline-nak dr. Juli Fraga pszichológus. Mint rámutatott, az introvertáltakat jobban feltölti a csend és az egyedüllét, de éppen ez teszi aztán lehetővé, hogy ismét legyen kedvük és energiájuk a szociális élethez.
Szintén gyakran hangoztatott feltételezés, hogy az introvertáltak mindig csendesek, félénkek, sőt egyesek egyenesen az önbizalomhiánnyal azonosítják ezt a személyiségtípust. Az esetek többségében azonban csak arról van szó, hogy ezek az emberek kissé bizonytalanabbak nagyobb társaságokban és idegen terepen, illetve idő kell nekik, amíg feloldódnak. „Valójában csak addig vannak csendben, amíg meg nem ismeritek egymást jobban” – jegyezte meg Fraga.
A fentiek mellett igen elterjedt vélemény az is, hogy az introvertáltak – az extrovertáltakkal ellentétben – boldogtalanok. De természetesen ez sem mondható általános érvényű igazságnak. „Ha az introvertált egyénnek van néhány társas kapcsolata, ahol kielégülnek a kötődési, kapcsolódási szükségletei, valamint jól meg tud küzdeni a negatív érzésekkel, ugyanúgy boldog lehet, mint az extrovertáltabbak. Az introvertáltak – ha nem küzdenek mentális betegségekkel – jól funkcionálnak a hétköznapokban: megbirkóznak a különböző szerepeikből fakadó feladatokkal, vannak céljaik, aktívak, képesek örülni és másokhoz kapcsolódni, nem szélsőségesen alacsony az önbecsülésük. Vagyis a korukhoz és körülményekhez képest azt az életet élik, ami egészségesnek mondható” – mondta el dr. Koltói Lilla tanácsadó szakpszichológus, a Mindwell szakértője.
Ha pedig már szóba kerültek a mentális betegségek, akkor érdemes kitérni arra is, hogy a visszahúzódóbb, csendesebb viselkedés – az általános vélekedéssel ellentétben – nem jelent automatikusan depressziót vagy szociális szorongást. „Az introvertált személyiségnek szüksége van nyugalomra, töltekezésre, hogy »kipihenhesse« a társas világban tapasztalt, fárasztó ingereket” – erősítette meg az általam megkérdezett szakértő. Ennek ellenére egyes kutatások valóban kimutattak már összefüggést az introverzió és a depresszió között, ami azt jelenti az introvertáltak körében nagyobb arányban fordul elő ez a probléma.
Ők sérülékenyebbek a depresszióval szemben, sőt a depresszió visszahat a személyiségre, és introvertáltabbá válik az egyén. Azonban ennél bonyolultabb a kép, ha a személyiségjegyek és a depresszió kapcsolatát vesszük figyelembe. Több kutatás arra mutatott rá, hogy akkor van nagyobb veszélye a depresszió kialakulásának az introvertáltak körében, ha a neuroticitás (érzelmi labilitás) és az érzelmek szabályozásának nehézsége is társul az introverzióhoz” – magyarázta dr. Koltói Lilla.
A szakértő arra is rámutatott, hogy az introvertáltak érzékenyebbek a negatív érzelmekre, emiatt a körükben nagyobb az esély az érzelemszabályozási nehézségekre – mindez azonban fejleszthető. „Vannak megközelítések, amelyek azt hangsúlyozzák, hogy ha az introvertáltakat arra biztatjuk, hogy viselkedjenek extrovertáltabban, az pozitív változásokat hoz az egyén mentális egészségében. Az is működik, ha a társas helyzetekben vélt vagy tapasztalt negatív érzésekkel és gondolatokkal segítünk megküzdeni – ez pedig hathat az introvertált egyén gondolkodásmódjára, extrovertáltabb viselkedéshez vezethet.”
Furcsán hangozhat, de az introvertáltak és az extrovertáltak nemcsak a viselkedésük, de az agyuk egyes tulajdonságai alapján is eltérnek egymástól. A Henry Ford Health cikke szerint például az introvertáltak vastagabb prefrontális kéreggel rendelkeznek, ami mélyebb gondolkodáshoz és megfontoltabb döntéshozatalhoz vezet. Ezenkívül két fontos, az agyban jelenlévő vegyületre is másképpen reagálnak a különböző személyiségekkel rendelkező emberek.
Az extrovertáltak például kevésbé érzékenyek a dopaminra, ezért nekik több kell belőle ahhoz, hogy boldognak, elégedettnek érezzék magukat – így ők minél többet beszélnek, mozognak és szocializálódnak, annál inkább érzékelik a dopamin kellemes hatását. Ezzel szemben az introvertáltak – ahogy az Introvert, Dear összefoglalójában is olvasható – könnyen túlstimulálódnak.
Közben viszont az introvertált személyek agyában általában több az acetilkolinreceptor, mint az extrovertáltakéban. A dopamintól eltérően az acetilkolin a nyugodt, csendes és befelé fókuszáló pillanatokban szabadul fel, ezért érzik magukat az introvertáltak annyira jól, ha a külvilág zajait kizárva elmerülhetnek egy könyvben vagy a saját gondolataikban – miközben az extrovertáltak szinte észre sem veszik ennek a vegyületnek a hatását.
„A lényeg, hogy kielégítően tudjunk működni a hétköznapokban”
A személyiségjegyek feltérképezése és az önismeret fejlesztése egyébként mindenkinek nagyon sokat segíthet abban, megismerje önmaga működését, viselkedését és reakcióit, valamint felfedezze elakadásait és fejlesztendő területeit. Az önismeret szerencsére számtalan módon erősíthető, mélyíthető. Segíthet például, ha egy adott helyzetben megfigyeljük és értékeljük a tapasztalt viselkedésünket, gondolatainkat, érzéseinket. De egy pszichológus is nagyszerűen támogathat minket önmagunk jobb kiismerésének és kezelésének rögös útján.
„Nem az a lényeg, hogy pontosan tudjuk, milyen a személyiségünk (nem fogjuk tudni), hanem az, hogy a magunkról és a társas világról való tudásunk és tapasztalataink tükrében hogyan viselkedünk, hogyan éljük meg a helyzeteket, és tudunk-e változtatni, ha valami nem alakul számunkra kedvezően. Röviden tehát arra kell az önismeret, hogy kielégítően tudjunk működni a hétköznapokban (tudjunk teljesíteni és örülni), tudjuk működtetni a kapcsolatainkat, illetve – ahogy Popper Péter mondta – ne tegyük tönkre a szeretteink életét” – fogalmazott a Mindwell tanácsadó szakpszichológusa.
