A megbocsájtás is tanulható!

Hogyan oldható fel a sérelem, amit okoztunk? Ki tegye meg az első lépést? Jó, ha tudja, hogy a megbocsájtásnak is külön koreográfiája van, így kezdjen neki!

Könnyebben megbocsájtunk másoknak, ha a másik kész megtenni az első lépést, vagyis ha bocsánatot kér, kártérítést ajánl fel vagy elismeri, hogy ő volt a hibás - állapították meg amerikai pszichológusok. Michael McCullough professzor, a kutatás vezetője szerint ennek hátterében az állhat, hogy ezek a gesztusok szociálisan "értékesebbé" teszik az agresszort, és csökkentik azt a félelmet, hogy a másik újra megbánthat minket.

A megbocsájtás megkönnyíti a felejtést, ami megerősíti azt a népi bölcsességet, hogy a legjobb mindkettőt egyszerre gyakorolni. Na de hogyan? Itt elolvashatja! - Ha az agresszor kimutatja a megbánását, és olyan gesztusokat tesz, melyek bizonyítják, hogy törődik a másikkal, azzal csökkentheti az áldozat haragját és felgyorsíthatja a megbocsájtás folyamatát - mondta a professzor. - Az emberek gyakran úgy gondolják, hogy az evolúció hatására önzőek, agresszívak és rosszindulatúak lettünk, mert ezek a tulajdonságok segíthetnek abban, hogy a legerősebb éljen túl, de valójában nagy szükségünk van másokra. A természet ezért olyan eszközöket adott a kezünkbe, melyek segítségével megjavíthatjuk azokat a kapcsolatainkat is, melyeken sérüléseket okoztak a konfliktusok.

Ki tegye meg az első lépést?

A kutatáshoz kapcsolódó kísérletben összesen 356 fiatal férfi és nő vett részt, akikkel kérdőíveket töltettek ki, interjúkat készítettek, és egy rövid beszédet is kellett mondaniuk egy őket ért sérelemmel kapcsolatban. Végül 21 napon keresztül online követték őket, illetve azt a folyamatot, melynek során megbocsájtottak a másiknak.

Úgy találták, hogy a megbékélésre irányuló gesztusok és a megbocsájtás között nagyon erős a kapcsolat: minél erőteljesebb gesztusokat tett az agresszor, annál gyorsabban múlt el az áldozat haragja . A gesztusok hatására az áldozat véleménye is megváltozott, mind a kapcsolatról, mind az agresszorról.

A kutatás a Proceedings of the National Academy of Sciences című szaklapban jelent meg. A kutatók most további kísérletek kidolgozásán munkálkodnak, melyekkel azt próbálják megállapítani, lehetséges-e megerősíteni a kapcsolatokat ezeken a gesztusokon keresztül, illetve kialakítható-e a megbocsájtás egy olyan kulturális normája, mely az idegenekkel szemben elkövetett sérelmek hatásait is képes enyhíteni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 32 fok között várható. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.