A horkolás így lesz életveszélyes

Több mint 17 ezer endometriózisos eset elemzése alapján egy multinacionális kutatás megállapította, hogy a szexuális szteroidhormonok jelzéseit és működését befolyásoló specifikus gének szerepet játszhatnak a rendellenességben.

A horkolás nemcsak zavaró, de veszélyes is lehet

A horkoló hangot a felső légutak lágy szöveteinek (a garat oldalsó és hátsó falai, a nyelvgyök, a nyelvcsap, a mandulák, a lágyszájpad) vibrációja hozza létre. Mint minden harántcsíkolt izom, a garatfeszítő izmok is ellazulnak alvás közben, ekkor pedig nem tudnak részt venni a garat nyitva tartásában, így az erre hajlamos személyeknél felső légúti szűkület vagy akár elzáródás kialakulhat. A ki-beáramló levegő megmozgatja a lágy szöveteket: ennek eredménye a horkoló hang.

Tudni kell, hogy a horkolás valóban megnehezítheti a hálótárs alvását, az erre vonatkozó panaszok nem tekinthetők hisztinek. Ráadásul a horkolás a horkolóra nézve veszélyes is lehet, ha hosszabb-rövidebb légzési szünetek jelentkeznek közben. Ilyenkor az alvó személy rövid időre abbahagyja a légvételt és vele együtt a horkolást, majd hangos felhorkanás kíséretében hirtelen levegő után kezd kapkodni. Mivel minden egyes légzéskimaradás korrigálása csak a központi idegrendszer éber állapota (ún. mikroébredés) révén valósulhat meg, az alvás minősége romlik, az alvó nem fogja kipihenni magát, és megfelelő idejű alvás ellenére is fáradtan ébred.

A horkolás valóban megnehezítheti a hálótárs alvását

Mikor nő meg a horkolás valószínűsége?

Gyermekkor

Ebben az életkorban főként a megnagyobbodott garat- és/vagy orrmandula okozza a horkolást, bár átmenetileg egy-egy megfázás vagy arcüreggyulladás is eredményezheti. A megalapozott orvosi indokkal elvégzett mandula-eltávolítás után megszűnik a horkolás, sőt sokszor a gyerek egész közérzete javul. Ha a gyermek rendszeresen horkol, mindenképpen szükséges a kivizsgálása.

Várandósság

Különösen a harmadik trimeszterben gyakori a horkolás, elsősorban azért, mert a súlygyarapodás és a has mérete miatt növekszik a tüdőre és a légcsőre gyakorolt nyomást.

A különböző alvászavarok rengeteg embert érintenek, tízből hat ember nem pihen eleget, vagy alvásminősége nem megfelelő. Betegségek tünete is lehet, illetve maga az alvászavar is számos egészségi probléma rizikófaktora. A kiváltó okokat mindkét esetben fontos feltérképezni és kezelni. Részletekért kattintson !

Bizonyos betegségek

Az orrsövényferdülés , az orrpolip, esetleg az allergia, az asztma súlyosbíthatja horkolást.

Elhízás

Az elhízás és a mozgáshiány következményeként a szövetek és az izomtónus is ernyedtebbé válik, ezért nő a horkolás valószínűsége is. Súlyosabb elhízás esetén zsírréteg rakódik a garatnyálkahártya és a garatizomzat közé, ráadásul a vastagabb nyak is szűkíti a levegőjáratot.

Alkohol, késői étkezés

Az alkohol és a késő esti bőséges étkezés a központi idegrendszer tompítása révén hajlamosít a horkolásra.

Dohányzás

A cigarettázás a gége-, a garat- és az orrnyálka-irritáció, illetve a következményes nyálkahártya-duzzanat miatt növeli a horkolás kialakulásának esélyét.

Terápia: horkolásgátló segédeszközöktől a műtétig

A horkolás miatt érkező páciensek esetében alapvető az éjszakai alvásvizsgálat, amelynek segítségével megállapítható a horkolás által jelzett légzészavar súlyossága, ami egyben meghatározza a terápiát is. A beteg tüneteitől és kísérőbetegségeitől függően számos kiegészítő vizsgálatra lehet szükség, melyek közül a fül-orr-gégészeti vizsgálat szinte kötelező. Ennek során ugyanis a felső légutak anatómiai rendellenességeire derül fény, amelyek megoldása adott esetben enyhítheti a tüneteket (például orrsövényferdülés korrigálása, orrpolip-eltávolítás vagy garatplasztika révén).

"Fontos tudni, hogy ma már számos kezelés és segédeszköz is elérhető a horkolás megszüntetéséhez, például szájbetétek, orrszárny-tágító tapasz. Súlyos esetben szükség lehet pozitív nyomású légsínterápia alkalmazására, amikor a belélegzett levegő nyomásával tartjuk nyitva a garatot" - ismerteti Dr. Vida Zsuzsanna, a JóAlvás Központ neurológus főorvosa, szomnológus.

A jó eredmény érdekében indokolt lehet az életmódváltás is: az elhízás csökkentése, a felhagyás a dohányzással és az alkoholfogyasztás minimalizálása mind hozzájárulhat a gyógyuláshoz. Jó hír, hogy a horkolás megszüntethető, és ezzel nemcsak az egészségi kockázatokkal lehet leszámolni, de az érintettek és a hálótársak életminősége is határozottan javul.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.