Öt dolog, melyet ne csináljunk reggel

Reggeli hangulatunk egész további napunkat meghatározhatja. Éppen ezért fontos, hogy ébredés utáni rutinunkból kiiktassuk a berögzült rossz szokásokat.

Szundi nyomkodása

"Csak még 10 percet!" - ismerős mondat? Lehet, hogy úgy gondoljuk, a pluszperceknek köszönhetően kipihentebbek, tettre készebbek leszünk felkelés után, ez azonban egyáltalán nincs így - telefonunk "szundi" gombjának notórius nyomkodása többet árt nekünk, mint használ. A visszaszundítás során ugyanis szervezetünk elölről kezdi alvási ciklusát , ám mire elérnénk a valóban pihentető mélyalvási fázist, már meg is szólal újra az ébresztő. Magyarán ilyenkor a kezdeti fázisból fogjuk felébreszteni a magunkat, ettől pedig csak még nyúzottabbak leszünk. Olyan érzésünk lesz majd, mintha egész este rosszul aludtunk volna.

A legtöbben forró teával vagy kávéval indítjuk a reggeleket, hogy könnyebben tudjunk felébredni. A következő 6 ok miatt érdemes későbbre halasztanunk a kávét vagy a teát, és helyette meleg vizet innunk.

Rögtön a mobilunkért nyúlunk

Természetesen ha telefonunkat használjuk ébresztőként, akkor muszáj a kezünkbe venni, ám fontos lenne, hogy az ébresztő lenyomása után tegyük is le, és ne kezdjük el rögvest nyomkodni. Ha rögtön nekiállunk facebookozni, híreket olvasni vagy az e-mailjeinket böngészni, akkor egyrészt lelassítjuk a reggeli készülődésünket, másrészt stresszesek is lehetünk. Gondoljunk csak bele: milyen nap vár ránk, ha már az ágyban fekve felidegesítjük magunkat a munkahelyi e-mailjeinken?

Telefonunk nyomkodásától stresszesek lehetünk
Telefonunk nyomkodásától stresszesek lehetünk

Elfelejtünk kinyújtózni

Egy pihentető éjszaka után nincs is jobb érzés, mint az ágyban fekve lassan átnyújtóztatni végtagjainkat. De nyújtózkodni nemcsak jól esik, hanem még az egészségünkre is jó hatással van. Az ébredés utáni nyújtózkodás ugyanis endorfint szabadít fel szervezetünkben, beindítja izmaink vérellátását, és nagy mennyiségű oxigént pumpál az agyba, amivel pedig segíti az ébredést.

Kávéval kezdjük a napot

Sokan kezdik a napot egy csésze, gőzölgő kávéval , nem is gondolva rá, hogy ezzel akár egészségüknek is árthatnak. Mikor éhgyomorra kávét iszunk, szervezetünk stresszfaktornak azonosítja, a kávé ugyanis irritálja beleinket és beindítja a stresszel kapcsolatos kortizol hormon felszabadulását. Sokkal jobbat teszünk szervezetünkkel, ha ébredés után egy pohár langyos vizet, vagy akár egy gyümölcsturmixot iszunk meg, a kávézást pedig reggeli utánra halasztjuk.

Szénhidrátokat tömünk magunkba

Hét-nyolc órás alvás után a legtöbben éhesen ébrednek. Felkelés után szervezetünknek üzemanyagra van szüksége, ám egyáltalán nem mindegy, hogy mit veszünk magunkhoz. Sokak első gondolata ilyenkor egy nagy adag palacsinta, esetleg muffin, mondván, hogy a nagy adag szénhidrát segít energikusan indítani a napot. Pedig ez egyáltalán nincs így. A nehéz, kalóriában és szénhidrátokban gazdag ételek pont az ellenkező hatást érik el, a sok szénhidrát felpörgetés helyett csak elnehezíti testünket. Válasszunk inkább fehérjében gazdag zöldségeket, gyümölcsöket, amelyek valódi energiát biztosítanak szervezetünknek!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: +5 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti harmadban már szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, arrafelé naposabb körzetek is előfordulhatnak. A nap első felében még elszórtan, délután már inkább csak helyenként a Dunántúlon várható csepergés, kisebb eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten néhol erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hidegebb, keleten enyhébb a délután. Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!