Olcsó és jó házi illatosítók

A légfrissítők és illatosított gyertyák rendszeres használata nem túl egészséges, amit több kutatás is igazol. Egy harvardi tanulmány szerint azok, akik gyakran fújják tele illatosítóval a tartózkodási helyüket, egy idő után szívritmuszavarokkal és más szívproblémákkal számolhatnak.

A nőknek különösen vigyázniuk kellene a légfrissítéssel, hiszen náluk egy bizonyos idő eltelte után akkor is tapasztalhatók az egészségügyi problémák, ha hetente csak egyszer használják a légfrissítőt. Amelyet ezen a néven emlegetni igazából nem is helyes többé, hiszen rontja az emberi tartózkodás szempontjából fontos környezeti paramétereket.

A kutatók feltevése szerint a károsodást az okozza, hogy a légfrissítő összetevői keverednek a levegőben lévő ózonnal, és így egészségre ártalmas elegy jön létre. Ezért is érdemes természetes, vegyi anyagoktól mentes illatosítókat , szagtalanítókat használni a lakásban. Az egészségünk érdekében jobb, ha ezekre váltunk.

Kávézacc

Fura, de igaz. A kávéfőzők, csészék alján található maradék csodákra képes szagtalanítás terén. A kiszárított zaccot tegyük egy régi, tiszta zokniba, és akasszuk a szekrénybe, hűtőbe, vagy bárhová, ahonnan szeretnénk a kellemetlen szagokat eltávolítani.

Citrushéj

Felesleges mesterséges citrusos illatosítókat venni, mert a házi változat ezerszer jobb. Citrom- vagy narancshéjat tegyük egy edénybe, öntsünk rá egy kevés vizet, és melegítsük alacsony lángon fél órán át. Tehetünk bele szegfűszeget, fahéjrudat és kardamomot is a még kellemesebb illatért.

citrushéj
A citrushéj az egyik legjobb házi illatosító

Vodka

A vodkában található etil-alkohol a legtöbb légfrissítőben is megtalálható. Ha megszárad, szagtalan, így házilag is készíthetünk illatosítót, ha vodkát egy kevés vízzel higítunk, és pár cseppet cseppentünk bele a kedvenc illóolajunkból. Tegyük fújós flakonba, és spricceljük oda, ahol illatosítani szeretnénk, akár a függönyökre is.

Egy kellemes illatú otthonban nemcsak jobban érezzük magunkat, de az egész napos stressz után meg is nyugszunk, jobban tudunk pihenni, a családtagjainkkal is szelídebbek, együttműködőbbek leszünk. De nem kell azonban egyből légfrissítőre gondolnunk, azok nélkül is jó illatot teremthetünk otthonunkban. Részletek!

Méhviasz gyertyák

Tisztítják a levegőt, és nem szennyezik, mert negatív ionokat hoznak létre, édes és kellemes az illatuk.

Aktív szén

Remek a makacs szagok ellen, aktív szenes szűrővel szagtalaníthatjuk a szemetesünket vagy épp a macskaalmot, esetleg hűtőszekrényt is.

Forrás: rodalesorganiclife.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, de átmeneti vékonyodások, szakadozások főleg keleten, északkeleten lehetnek a felhőzetben. Elszórtan továbbra is előfordulhat csepergés, kis mennyiségű eső. Az északi, északkeleti szelet a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten időnként élénk, erős lökések kísérik.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 8 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északkeleti tájakon pár fokkal hidegebb is lehet. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!