Néhány termék olcsóbb lett, de még mindig brutálisak az árak

Miközben hazánkban kiugróan magas az élelmiszerinfláció, a magyar alkalmazottak az uniós átlagbér csupán negyven százalékát viszik haza. Bár bizonyos termékeknek csökkent az ára az elmúlt hónapban, összességében azonban még mindig jóval többet kell fizetnünk az élelmiszerért, mint tavaly ilyenkor.

Ugyanannyit fizetett az ATV stábja a szokásos havi bevásárláson, mint novemberben. Az elmúlt hónaphoz képest nem változtak jelentősen az árak, egyedül az alma került többe, mint áprilisban. Közben megjelent a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentése az átlagbérekről, eszerint márciusban a havi nettó bér 398 ezer forint volt, így a magyar alkalmazottak az uniós átlagbér 40 százalékát viszik haza.

élelmiszerár, infláció, kereset, pénzromlás
Összességében még mindig kiugró az élelmiszerinfláció. Fotó: Getty Images

Még mindig túl drága

Az ATV stábja annak járt utána, hogy a bevásárlólistájukon szereplő tíz alapvető élelmiszer ára mennyit változott egy hónap leforgása alatt. Jó hír, hogy az almán kívül szinte minden olcsóbb lett. 28 százalékkal csökkent a margarin, 14 százalékkal a fürtös paradicsom és 13 százalékkal a száraztészta ára. Az is elmondható, hogy a kenyér, a sertéspárizsi és a tejföl fixen tartja az árát immár három hónapja, ahogy az M-es tojás, illetve a 2,8 százalékos UHT tej is, bár ez utóbbi kettő ársapkás termék. A stáb összesen 6519 forintot hagyott a kasszánál, ez még mindig 14 százalékkal több, mint a szeptemberi 5717 forintos végösszeg, de már 2 százalékkal kevesebb, mint a novemberi volt.

A KSH legfrissebb jelentése szerint márciusban a havi bruttó átlagbér 577 900, a nettó pedig 398 000 forint volt. A legtöbb magyar fizetése a 25,2 százalékos fogyasztói árnövekedés mellett egyre kevesebbet ér. A KSH szerint a reálbérek 7 százalékkal csökkentek, a magyar alkalmazottak pedig az uniós átlagbér csupán negyven százalékát keresik meg.

A GKI vezérigazgatója úgy véli, nem mindegyik vállalkozás tudott inflációkövető béreket adni. Molnár László szerint a vállalkozásokat sújtotta az energiaárak drasztikus növekedése, valamint a szabályozás hektikus ingadozása, a különadóktól kezdve a különböző adók szigorításáig. Ez mind költséget okoz a vállalkozásoknak – fűzte hozzá. 

Korábban írtunk arról is, hogy mosószerből, öblítőből, samponból, sajtból, kávéból és gyümölcsléből egyre kevesebbet tudnak megvenni a magyarok. A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára, Neubauer Katalin a drágulást azzal magyarázza: a vegyi áruk, kozmetikai termékek árát tavaly nem emelték, de valószínű, hogy most már ide is begyűrűzött az áremelési kényszer, amit márciusban és áprilisban éreztünk meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható szétterülő gomolyfelhőkkel, emellett északkelet felől vastagabb felhőzet érkezik. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szelet élénk lökések kísérhetik.Késő estére 6 és 12 fok közé hűl le a levegő. Frontmentes időre számíthatunk, ugyanakkor a gyors napközbeni melegedés sokaknál kiválthat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.