Milyen sűrűn kell mosni az ágyneműt?

Aki nem akar kórokozótelepen aludni, inkább rendszeresen mossa az ágyneműjét. Javít a helyzeten, de nem segít, a lefekvés előtti zuhanyzás.

Mikrobákat is beviszünk az ágyba

Persze sejtjük, hogy a bőrünkön rengeteg mikroorganizmust hurcolunk. Jókat és rosszakat egyaránt. Ezeket a mikrobákat magunkkal visszük az ágyba, még akkor is, ha lefekvés előtt fürdünk vagy zuhanyozunk . Az ágyneműben aztán - ahol a testünk melegével magunk segítjük hozzá őket - a mikroszkopikus létformák képesek elszaporodni.

A lepedőket is érdemes sűrűn mosni.
A lepedőket is érdemes sűrűn mosni. Fotó: Getty Images

Mi minden található az ágyban?

A New York University School of Medicine mikrobiológusai szerint a következő dolgok találhatóak meg ágyunkban: "gombaspórák, baktériumok, állati szőr, pollen, homok, gyapjú és pamutszálak, nem is beszélve a testből származó izzadságról, ürülékről, vizeletről, nyálról, elhalt bőrsejtekről és a testünkre kent olajokról, krémekről". És akkor azokról még nem is beszéltünk, akik szeretnek enni is az ágyban, s élelmiszermaradványokkal osztják meg nyoszolyójukat, amit a különböző mikroorganizmusok hálásan fogadnak.

Rengeteg izzadtságot termelünk az ágyban fekve

Aki azt gondolja, hogy nem érintett, hiszen rendszeresen takarít és mos, az bizony téved. Egy ember évente nagyjából 98,4 liter izzadságot termel az ágyban fekve. Ráadásul ezt a gravitációnak köszönhetően beisszák a párnák és a matracok.

A mosás a mindennapok része, amit szeretnénk minél gyorsabban és hatékonyabban elvégezni. Emiatt számtalan mítosz, trükk és praktika terjedt el. De vajon mindegyik igaz? Részletek!

Pontosan ezért szükséges minél rendszeresebben, nagyjából hetente, de maximum kéthetente kimosni az ágyneműket, hogy a baktériumtelepeket felszámoljuk. A matracot pedig rendszeresen szellőztetni kell. A paplanokat és párnákat a napra is kitehetjük, ahol az UV-sugárzás komoly fertőtlenítő hatást gyakorol.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!