Mely tárgyaktól szabaduljunk meg mindenképpen?

Vannak olyan tárgyaink, melyek egyértelműen veszélyt jelentenek az egészségünkre, mások azonban hosszú időn keresztül megbújhatnak a polcokon, szekrényekben anélkül, hogy sejtenénk, mennyire károsak. Ideje ezeket kidobni, lecserélni.

Régi műanyag dobozok. A műanyag ételtároló dobozok, különösen a régebbi, merevebb anyagból készültek, könnyen tartalmazhatnak egy BPA nevű vegyületet, mely könnyen kioldódhat a műanyagból (például mosogatás vagy melegítés hatására) és betegségek kialakulásánál is szerepet játszhat. A mikrohullámú sütőben egyébként sem tanácsos műanyag edényben melegíteni az ételt, tegyük át azt inkább egy tányérra vagy üvegedénybe.

Miért veszélyes a penész? A téli hónapokban a kinti hideg és a benti fűtés miatt sok lakásban megnő a páratartalom, a levegő nyirkos lesz, ez pedig nagyszerű körülményeket teremt a penésznek. Milyen hatásai lehetnek ennek az egészségünkre? Kattintson a részletekért! Légfrissítők. Sok légfrissítő tartalmaz ftalátokat. Ezeket a vegyületeket számos egészségügyi zavarral összefüggésbe hozták már, többek között megzavarhatják a hormonok és a szaporítószervek működését is. Ha szeretnénk kellemesebb illatot a lakásunkba, használjunk illóolajokat, narancshéjat vagy olyan légfrissítőket, melyek természetes összetevőket tartalmaznak.

Antibakteriális szappan. Bármennyire is úgy tűnik, az antibakteriális szappan nem távolít és pusztít el több kórokozót, mint normál társai, ráadásul igen károsan hat a bőrünk saját, védő hatású baktériumflórájára. Emellett tartalmazhat egy triklozán nevű vegyületet, mely megzavarhatja a hormonok működését.

Dobjuk ki a régi műanyag dobozokat!

Dobjuk ki a régi műanyag dobozokat!

Kopott futócipő. A futócipőket nagyjából 1000 km (az igénybevételtől függően 3-6 hónap) után érdemes lecserélni, ekkorra ugyanis elhasználódik a bennük található párnázás, nem tudják olyan jól elnyelni az ütődés erejét, így az nagyobb terhet ró az izmokra, ízületekre és csontokra. Ezzel megnő például a térdfájás vagy a sérülések esélye.

Elhasználódott fogkefe. A fogkefe szálai sokkal gyorsabban kopnak, mint azt a legtöbb ember gondolja. Ennek jól látható jelei is vannak: a szálak szétterülnek és kirojtosodnak. Emiatt kevésbé tudják eltávolítani a lepedéket, így megnőhet a különböző íny- és fogbetegségek kialakulásának esélye. Ideális esetben háromhavonta cseréljük le a fogkefénket!

Régi kozmetikumok. Elsősorban a folyékony állagú dekorkozmetikumoknál, szempillaspiráloknál, alapozóknál, szájfényeknél érdemes rendszeresen ellenőrizni a lejárati dátumot, mert ezekben könnyen megtelepedhetnek a kórokozók. A szempillaspirál különösen veszélyes, mert a keféjével "utaztatjuk" a baktériumokat a szemünkről a festékbe és vissza. A legjobb, ha 3-6 havonta lecseréljük a szempillaspirálunkat.

Kontaktlencse tároló. A koszos, elhasználódott kontaktlencse tárolóban könnyen elszaporodhatnak a baktériumok, melyek nagyon könnyen gyulladásokat okozhatnak a szemünkben. Cseréljük a tárolót rendszeresen, 3-6 havonta, tisztítsuk rendszeresen, és minden nap használjunk friss folyadékot. Ezzel megelőzhetjük a súlyos betegségek kialakulását!

Mosogatószivacs. A kutatások szerint a mosogatószivacs az egyik legfertőzöttebb tárgy , ami az otthonunkban lehet, vagyis ezen található meg a legtöbb kórokozó. Azzal, ha minden használat előtt egy percre betesszük a nedves szivacsot a mikrohullámú sütőbe, elpusztíthatjuk a baktériumok egy jó részét, de ez nem jelenti azt, hogy a végtelenségig használni lehetne. Mindenképpen cseréljük ezt rendszeresen, vagy szivacs helyett használjunk mosogatórongyot, amit gyakrabban tudunk mosni (természetesen magas hőfokon).

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26 °C
Minimum: +12 °C

Napos idő várható az általában kevés gomolyfelhő mellett. Ezek nagy része estére feloszlik, ekkor többfelé kiderül az ég. Csapadék nem várható. Az északias irányú szél sokfelé lesz élénk, erős, az ország középső részén, egy összeáramlási zóna mentén mérsékelt maradhat a légáramlás.A csúcshőmérséklet 23 és 28 fok között alakul. Késő estére 13 és 21 fok közé hűl le a levegő. Fronthatás ezekben a napokban nem érvényesül, időjárásunkat anticiklon alakítja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?