Koronavírus: fertőzhet a ruhánk?

Az egészségügyisek gyakran abban a pillanatban leveszik a ruhájukat, ahogy belépnek az ajtón - sőt van, aki már azelőtt. De vajon kell-e aggódnunk, hogy a ruhánkon, törölközőkön és más textileken is terjedhet az új koronavírus? És mi a teendő, ha COVID-19-beteg van a háznál? Mutatjuk!

Míg egyes kutatások szerint van olyan felület, amin akár 72 óráig is megmaradhat az új koronavírus , szerencsére a szövetek nem tartoznak ezek közé. "Az eddigi bizonyítékok alapján nehéz elkapni a vírust a puha felületekről, mint például a textilek, szemben az olyan kemény anyagból készült és gyakran megérintett tárgyakkal, mint a kilincsek vagy a liftek gombjai" - mondta Dr. Lisa Maragakis, a Johns Hopkins Health System vezető fertőzésmegelőzési szakembere.

Többféle koronavírust is izoláltak Magyarországon, ami azt mutatja, hogy a betegséget több helyről hurcolták be. Kattintson a részletekért.

Egy dolgot biztosan tudnak a kutatók: a legtöbb fertőzés a közvetlen kontaktuson keresztül terjed, nem pedig a különböző felületek vagy ruházat megérintésével. A legjobb pedig, amit védekezésképp megtehetünk, hogy otthon maradunk. Ha pedig mindenképp el kell hagynunk a házat, gyakoroljuk az oly sokszor emlegetett távolságtartást .

"Ez egy nagyon erős fegyver" - szögezi le Dr. Robert Redfield, az amerikai járványügyi központ (CDC) vezetője, hangsúlyozva: a vírus nem olyan könnyen vándorol emberről emberre, ahhoz közel kell kerülnünk egymáshoz. Ezért szükséges a 1,5-2 méter távolságot megtartani. Na és persze a rendszeres kézfertőtlenítést se felejtsük el, amíg úton vagyunk. Tartsuk észben: ne érjünk az arcunkhoz. Hazatérve pedig azonnal mossunk kezet szappannal, az oly sokszor bemutatott módon és ideig .

koronavírus terjedése, koronavírus, koronavírus-járvány, koronavírus-fertőzés, COVID-19
Ha beteg van a háznál, óvatosan kell bánni a szennyesével. Fotó: Getty Images

Figyeljünk a gombos ruhákra

A CDC szerint addig, míg valaki nem mutatja a COVID-19 betegség jeleit és otthon marad, elegendő a szokásos takarítás és mosás. Sőt, még akkor is, ha kijárunk a házból, de megtartjuk az előírt távolságot. Ha azonban valakihez óhatatlanul is közel álltunk, ne adj Isten ránk is köhögött, akkor se féljünk a ruháinkhoz érni. Vegyük le azokat, dobjuk be a mosógépbe, főképp ha gomb vagy cipzár is van rajta, amin könnyebben megtapad a vírus, majd pedig mossunk kezet alaposan. Aki teheti, 50 fok feletti hőmérsékleten szárítsa gépben a ruháit, de a vasalás is segíthet a vírusok elpusztításában. Végezzük ezeket kellő körültekintéssel, bár, a szakértők szerint nem szükségesek ezek az óvintézkedések, de ha megnyugtat minket, azért megéri megcsinálni.

Mi a helyzet a mosodákkal, tisztítókkal?

Ha otthon mosunk és szárítunk, az szinte semmilyen kockázattal nem jár. Ha azonban nyilvános mosodába, tisztítóba hordjuk a ruháinkat - és ez már Magyarországon is egyre elterjedtebb -, nem árt némi extra odafigyelés. A legfontosabb továbbra is az, tartsuk a távolságot másoktól. Ha például valaki már van bent a mosodában, ne menjünk be, inkább várjunk, vagy menjünk vissza később. A ruhákat már válogassuk ki eleve otthon, és a hajtogatást is végezzük el inkább lakásunk biztonságos és tiszta környezetében. Érjünk a lehető legkevesebb felülethez, és legyen nálunk kézfertőtlenítő , esetlen a felületek áttörléséhez használható tisztítószeres kendő. Ha lehet, ne használjuk a mosodákban kitett műanyagkosarakat se. Amíg a gép dolgozik, tegyünk egy sétát vagy menjünk haza, ne maradjunk zárt térben.

Ha valaki beteg otthon

Ha valaki a családban elkapja a koronavírust, de tünetei enyhék, így otthonában lábadozhat, természetesen karanténban, akkor a CDC mindenképp gumikesztyű használatát javasolja a szennyes válogatása és kezelése idejére, majd azt, hogy utána azonnal vegyük le, dobjuk ki és mossunk alaposan kezet, akár kézfertőtlenítőt is bevetve utána. Semmiképp se rázzuk a ruhákat, mert úgy még több vírus kerülhet a levegőbe. A textilek címkéjének előírásai szerint, de a lehető legmagasabb hőfokon mossuk a szennyest. Mindent teljesen szárítsunk meg, ha van rá lehetőség, szárítógéppel. Annak hiányában vasaljuk át a vasalható ruhákat.

Nem kell azonban külön mosnunk a beteg és egészséges családtagok szennyesét. Érdemes viszont külön tárolni és a beteg szennyeskosarát is rendszeresen fertőtleníteni, vagy szemeteszsákot használni helyette. Ne felejtsük el a mosó- és szárítógép ajtaját, gombjait is fertőtleníteni , de a mosószeres flakonokat se hagyjuk ki, hiszen gyakran rögtön a szennyes gépbe helyezése után, még kézmosás előtt hajlamosak vagyunk megfogni azokat.

Forrás: WebMD

Koronavírus: rengeteg a holttest New Yorkban, elhelyezni is alig tudják őket - olvassa el az erről szóló cikket társportálunkon, az nlc.hu-n.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.