Többféle koronavírus terjed Magyarországon

Többféle koronavírust is izoláltak Magyarországon, ami azt mutatja, hogy a betegséget több helyről hurcolták be.

Újabb koronavírusokat izoláltak a Nemzeti Népegészségügyi Központ laboratóriumában, ez alapján úgy tűnik, hogy több helyről érkezhetett a kórokozó Magyarországra - mondta Kis Zoltán, a központ laborvezetője. A laborvezető szerint a vakcina hatásossága szempontjából fontos, hogy megállapítsák, hányféle alpopulációja van jelen Magyarországon a vírusnak. Ráadásul nem is csak egyféle kórokozó érinthet minket, egy fertőzött szervezeten belül is többféle vírus fordulhat elő.

Nincs rá bizonyíték, hogy bármilyen gyógyszer hatásos lenne

A laborban elkezdődtek azok a kísérletek, amelyekkel egy vakcina hatásosságát ellenőrizni lehet. Kis Zoltán hangsúlyozta, egyelőre nincs olyan bizonyíték, hogy bármilyen gyógyszer hatásos lehet a koronavírus ellen, ezért óvatosan kell kezelni az ezzel kapcsolatos híreket.

Hétfő délelőttig összesen 744 fertőzöttet azonosítottak Magyarországon, a betegség pedig 38 ember életét követelte. Ennél azonban jóval nagyobb a tényleges vírushordozók száma, itthon is már bárhol és bárkiben jelen lehet a vírus.

Április elején startolt a Kösz, hogy vagy! oldal, amelyet két hét alatt készítettek el magyar programozók és ügyvédek. A weblap gazdái a segítségre szoruló embereket kötnék össze azokkal, akik segíteni szeretnének. Bővebben erről az nlc.hu cikkében olvashatunk!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. Úgynevezett sekély ciklon alakítja a mai időjárásunkat, ami a melegfrontra érzékenyek számára többféle kellemetlen tünetet is okozhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra