Így hat az anyós a párkapcsolatra

Egy 1979 óta tartó kutatás eredményei szerint a családi minták még fontosabb szerepet játszanak párkapcsolatainkban, mint eddig gondoltuk.

Csaknem 40 éve, 1979-ben kitöltött kérdőívekkel indult el egy nagyszabású adatgyűjtés az Egyesült Államokban, amelynek folyományaként több mint 24 éven át követték nyomon összesen legalább 7000 anya és gyerekei életét. Az alanyok rendszeresen válaszoltak a párkapcsolataikat érintő kérdésekre, az adatok feldolgozásával és az eredmények kiértékelésével pedig egy átfogó, friss tanulmány foglalkozott.

Milyen jelekről ismerhető fel, ha egy párkapcsolat már menthetetlenül tönkrement? Részletek itt.

A kutatók kimutatták, hogy a gyerekeknek nagy valószínűséggel ugyanannyi komolyabb romantikus kapcsolatuk - házasság és/vagy élettársi kapcsolat - lesz életük során, mint amennyi az édesanyjuknak. Mindez ráadásul független attól, hogy a lányok és fiúk mennyit láttak az anyák párkapcsolataiból. Ennek valószínűleg az az oka, hogy anyáinktól örököljük a kapcsolati készségeket, márpedig ezek befolyásolják, hogyan lépünk interakcióba másokkal, beleértve a párunkat is.

A családi minták fontos szerepet játszanak a párkapcsolatokban
A családi minták fontos szerepet játszanak a párkapcsolatokban

Ezt az interakciót befolyásolják egyrészt olyan örökletes vonások is, mint például a depresszió , de fontos szerep jut a gyerekekre jellemző, megfigyelés utáni tanulásnak is. A fiúk és a lányok a szüleiktől tanulják meg, hogyan mutassanak szeretetet, ragaszkodást, hogyan vitázzanak, hogyan mutatkozzanak be, hogyan kérjenek elnézést. Azt is tőlük látják, hogy másképp beszélünk a családtagokkal, a szomszédokkal, más nemű emberekkel és idegenekkel is. Ezek a dolgok befolyásolják, milyenek leszünk a másokhoz fűződő kapcsolatainkban, és azt is, hogy alapvetően szeretünk-e másokkal interakcióba lépni, vagy inkább félünk a dologtól.

A kutatócsoport vezetője, Claire Kamp Dush szerint többek között az is édesanyánktól látjuk például, hogy ő mennyire kritikus a párjával vagy velünk szemben, és hajlamosak leszünk mi is ezt a mintát továbbvinni felnőttként a párkapcsolatainkba. A tanulmányt készítő csoport az apáktól örökölt, illetve tanult mintákat nem vette górcső alá, de a Daily Mail kiemeli, hogy természetesen az édesapák is nagy hatást gyakorolnak a gyerekeik későbbi párkapcsolataira. Mivel azonban többnyire az anyák maradnak otthon a gyerekekkel , még mindig ők vannak erősebb befolyással a csemetéikre.

Forrás: dailymail.co.uk

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!