Ismeretlenek segítettek az idős nőnek – egy bolhapiacon esett össze

Minden előzmény nélkül esett össze egy nő Zala megyében. A közelben lévők azonnal a segítségére siettek.

A közelmúltban egy idős asszony lett rosszul, miközben egy bolhapiacon vásárolt Zala megyében. A nő hirtelen esett össze a standok között, ahol és vásárlók és eladók egyaránt a segítségére siettek, és mentőt is hívtak - számolt be az esetről az Országos Mentőszolgálat a Facebookon.

"Mentésirányító bajtársunk segítségével a bejelentők megvizsgálták a beteget, aki ekkor már nem lélegzett, így a telefonos instrukciók alapján azonnal megkezdték az újraélesztést. Perceken belül esetkocsi érkezett a helyszínre és bajtársaink átvették az életmentést, ami az időben megkezdett segítségnyújtásnak és a gyors, szakszerű ellátásnak köszönhetően végül rövidesen sikerre vezetett és a nőt stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők. A betegnek mielőbbi felépülést kívánunk, a mentés minden résztvevőjének szívből gratulálunk!" - írták a posztban.

Címlapkép (Illusztráció): Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé már érkezhet némi felhőzet, melyből néhol a határ közelében zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül, estére azonban nagyrészt mérséklődik vagy legyengül. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 36 fok között alakul.Késő estére általában 24 és 30 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.